A felsőházi rájátszás szombati zárófordulójában lejátszott mérkőzésen a címvédő Radnót saját közönsége előtt győzelmi kényszerben lépett pályára, hiszen egy pontos hátrányban volt az éllovas Marosszentkirály-Náznánfalva mögött, amelynek egy döntetlen is elegendő lett volna a trófea elhódításához.
Nagyszerűen kezdtek a radnótiak, akik az első negyedóra végén Fekete István találatával vezetést szereztek, majd a 28. percben megduplázták előnyüket, így a szünetben 2–0 volt az eredmény. A folytatásban gyors gólváltás következett, a házigazda hárommal elhúzott, de a vendégek hamar szépítettek. A végéig már csak egy találat esett, ezt a 80. percben Kovács Tihamér lőtte, ezzel Radnót 4–1-re diadalmaskodott.
A Radnóti SK megvédte címét, sorozatban másodszor nyerte meg a Maros megyei 4. Ligát, és készülhet a harmadosztályba jutásért kiírt osztályozóra, ahol Kovászna megye bajnoka, a Bardoci Prima lesz az ellenfele, amely már korábban, négy fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította az elsőségét.
A két székelyföldi megye párharcában az első mérkőzést június 16-án, vasárnap 18 órától Radnóton rendezik, a feljutó együttes kiléte pedig egy héttel később, 23-án, ugyancsak vasárnap, ám ezúttal 17.30-tól a bardoci visszavágón dől el.
| 2024. 06. 08. 11:00 | Radnóti SK Radnóti SK | Marosszentkirály-Náznánfalva Marosszentkirály-Náznánfalva | 4-1 |
| 2024. 06. 08. 11:00 | Marosvásárhelyi Academica Marosvásárhelyi Academica | Mezőrücs Mezőrücs | 1-2 |
| 2024. 06. 08. 11:00 | Marosludas Marosludas | Marosvásárhelyi Atletic Marosvásárhelyi Atletic | 4-2 |
| 2024. 06. 08. 11:00 | Marosvásárhelyi ASA ASA | Mezőpagocsa Mezőpagocsa | 0-5 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Radnóti SK Radnóti SK | 7 | 6 | 0 | 1 | 32-13 | 21 |
2 | Marosszentkirály-Náznánfalva Marosszentkirály-Náznánfalva | 7 | 6 | 0 | 1 | 20-7 | 19 |
3 | Mezőpagocsa Mezőpagocsa | 7 | 5 | 1 | 1 | 28-14 | 17 |
4 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 7 | 4 | 0 | 3 | 22-13 | 15 |
5 | Marosludas Marosludas | 7 | 2 | 1 | 4 | 16-18 | 9 |
6 | Mezőrücs Mezőrücs | 7 | 2 | 0 | 5 | 11-24 | 6 |
7 | Marosvásárhelyi Academica Marosvásárhelyi Academica | 7 | 1 | 2 | 4 | 12-25 | 5 |
8 | Marosvásárhelyi Atletic Marosvásárhelyi Atletic | 7 | 0 | 0 | 7 | 6-33 | 2 |
Befejeződött a küzdelem a Maros megyei pontvadászat alsóházi rájátszásában is, ahol ezen a héten két fordulót rendeztek. A listavezető Nyárádszereda hét közben nagy meglepetésre hazai pályán kikapott az utolsó Segesvártól, ez pedig az első helyébe került, hiszen utána hiába nyerte meg a búzásbesenyői meccsét, semmire sem ment vele, ráadásul még a harmadik helyre is lecsúszott.
A vetélytársai ugyanis nem hibáztak, a Dicsőszentmártoni A&A Grup és Marosoroszfalu egyaránt két győzelemmel zárt.
A két csapat pontegyenlőséggel végzett az első és a második helyen, ám mivel a play-out második fordulójában az egymás elleni mérkőzésükön a dicsőszentmártoniak 2–0-ra jobbnak bizonyultak, ők nyerték meg az alsóházat.
| 2024. 06. 05. 18:00 | Nyárádszereda Nyárádszereda | Segesvár Segesvár | 0-1 |
| 2024. 06. 05. 18:00 | Dicsőszentmártoni A&A Grup Dicsőszentmártoni A&A Grup | Magyaró Magyaró | 4-3 |
| 2024. 06. 05. 18:00 | Marosoroszfalu Marosoroszfalu | Dicsőszentmártoni Chimica Dicsőszentmártoni Chimica | 12-0 |
| 2024. 06. 05. 18:00 | Dános Dános | Erdőszentgyörgy Erdőszentgyörgy | 3-1 |
| 2024. 06. 05. 18:00 | Szováta Szováta | Búzásbesenyő Búzásbesenyő | 5-2 |
| 2024. 05. 29. 18:00 | Dános Dános | Dicsőszentmártoni Chimica Dicsőszentmártoni Chimica | 4-0 |
| 2024. 05. 29. 18:00 | Búzásbesenyő Búzásbesenyő | Nyárádszereda Nyárádszereda | 2-5 |
| 2024. 05. 29. 18:00 | Magyaró Magyaró | Marosoroszfalu Marosoroszfalu | 1-2 |
| 2024. 05. 29. 18:00 | Segesvár Segesvár | Dicsőszentmártoni A&A Grup Dicsőszentmártoni A&A Grup | 0-2 |
| 2024. 05. 29. 18:00 | Erdőszentgyörgy Erdőszentgyörgy | Szováta Szováta | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Marosoroszfalu Marosoroszfalu | 9 | 6 | 1 | 2 | 42-12 | 23 |
2 | Dicsőszentmártoni A&A Grup Dicsőszentmártoni A&A Grup | 9 | 6 | 1 | 2 | 23-14 | 23 |
3 | Nyárádszereda Nyárádszereda | 9 | 7 | 0 | 2 | 25-13 | 21 |
4 | Szováta Szováta | 9 | 5 | 0 | 4 | 31-20 | 18 |
5 | Magyaró Magyaró | 9 | 5 | 0 | 4 | 22-16 | 16 |
6 | Dános Dános | 9 | 4 | 1 | 4 | 19-18 | 16 |
7 | Erdőszentgyörgy Erdőszentgyörgy | 9 | 4 | 1 | 4 | 22-14 | 15 |
8 | Búzásbesenyő Búzásbesenyő | 9 | 3 | 0 | 6 | 16-31 | 11 |
9 | Segesvár Segesvár | 9 | 3 | 0 | 6 | 12-27 | 9 |
10 | Dicsőszentmártoni Chimica Dicsőszentmártoni Chimica | 9 | 0 | 0 | 9 | 6-53 | 1 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!