A szezont a Bajnokok Ligájában kezdő és az Európa Liga egyenes kieséses szakaszáig jutott együttes nagyjából 15 millió eurós bevételre tett szert, az UEFA-tól érkezett pénz pedig anyagi biztonságot kellene nyújtson a klubnak.
A dolgok azonban nem így állnak, legalábbis erről értesült a Fanatik.ro portál, amely szerint csak idő kérdése, hogy lecsökkentik a labdarúgók fizetését, akik nem kapták meg az utolsó havi bérüket, ennek a határideje március 25-én járt le.
– mondta hétvégén a CFR-hez a télen igazolt Alexandru Chipciu a Digi Sport műsorában.
Másrészt, az európai kupamérkőzéseken kezdő játékosok február óta még mindig várják a fejenkénti 50 ezer eurós prémiumot, amelyet az Európa Liga csoportkörébe jutásért, illetve az ott megszerzett négy győzelemért kellene kapjanak.
A portál információi szerint, az elmúlt napokban az európai szövetség átutalta a kolozsvári klubnak a kupaszereplésért járó pénzösszeg utolsó részletét, nagyjából kétmillió eurót, így a vezetőségnek a fizetések mellett lenne miből kiosztania a prémiumokat is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!