Hirdetés

Pontot szerzett a fiatal udvarhelyi csapat Brassóban

Főleg a mezőnyben zajlott a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben
Fotó: László Zsolt/SZFC

Az utóbbi évek egyik legfiatalabb kezdőcsapatával futott ki pénteken délután Brassóban a gyepre a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 6. fordulójában gól nélküli döntetlent játszott az ACS Kids vendégeként.

2024. október 04., 17:27

Két, korban közel álló együttes találkozott a brassói ICIM stadionban, hiszen a hazaiak – szokásukhoz híven – nagyon fiatal kezdőtizeneggyel álltak ki, átlagéletkoruk húsz év volt, míg a vendégeké valamivel több mint 22 év. Az SZFC-től több alapember hiányzott: Györgyi Arthur sérülés, Bálint Rajmond sárga lapos eltiltás, míg Kovács Szabolcs meccsterhelés miatt.

Főleg a mezőnyben zajlott a játék, a két csapat kölcsönösen kioltotta egymást, nem tudták feltörni a védelmeket, a kapusok pedig nem voltak próbára téve egyik oldalon sem. Amikor sikerült volna meglógni a labdával, taktikai szabálytalanságok történtek, így nem csoda, hogy igazi gólhelyzet nélkül járt le az első félidő.

Hirdetés

A szünetet követően bátrabban focizott az SZFC, ám ez helyzetben nem mutatkozott meg. Ronai révén betalált az udvarhelyi csapat, ám a gólt les miatt érvénytelenítették. A meccs utolsó harmadában sem történt áttörés a játékban, egyik fél sem kockáztatott, így gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Az SZFC hazai pályán javíthat, hiszen a következő fordulóban a sereghajtó, gólt és pontot sem szerzett Tatrangi Ciucaș látogat a városi stadionba.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 6. forduló
Brassói Kids Tâmpa–Székelyudvarhelyi FC 0–0
SZFC: Lukács – Szőke, Gergely, Berkeczi, Göndör (Marosi, 75.), Bara, Rónai (Colceriu, 85.), Hadnagy, Simó, Lázár (Botorok, 75.), Gavîrliță. Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 6. forduló

3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem az SZFC kezéből

Két alkalommal is vezetett, végül azonban meg kellett elégednie az egy ponttal a Székelyudvarhelyi FC-nek, amely hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Jászvásári USV CSM együttesével, a vendégek a hosszabbítás negyedik percében lőtték a második gólt.

Kézdivásárhelyi bravúros fordítás idegenben, a listavezető vitte el a pontokat Szentgyörgyről

Hátrányból fordítva harcolt ki értékes idegenbeli győzelmet a Kézdivásárhelyi SE, míg az egy félidőt emberhátrányban játsszó Sepsi OSK másodcsapata hazai pályán nem bírt az éllovas Brassói Coronával a labdarúgó 3. Liga pénteki, 9. játéknapján.

Edzőváltás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A nyári szünetben érkezett, már felállt a kispadról a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapatának edzője. A 3. ligás klub vezetősége ideglenes trénert nevezett ki.

Az OSK II. nyert, Kovászna négygólos vereségbe szaladt bele

Idegenben szerzett értékes három pontot a Sepsi OSK másodcsapata, amely a CSO Teleajenul ellen ért el sima győzelmet, míg a Kovásznai Kárpátok hazai pályán hajtott fejet Breazával szemben a harmadosztályos labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.

Csak a szépítésre futotta, elmaradt a gyergyói pontszerzés idegenben

A Gyergyószentmiklósi VSK 4–1-es vereséget szenvedett a CSM Adjud 1946 otthonában a labdarúgó 3. Liga nyolcadik fordulójában. A hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a gyergyóiaknak pedig csak a szépítésre futotta.

Imponáló hazai győzelmével már a negyedik helyen a Kézdivásárhelyi SE

Magabiztos győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal bizonyult jobbnak a Bákói Aerostarnál a labdarúgó 3. Liga 8. játéknapján.

Nem tört meg a hátránytól, elhozta a pontokat a Székelyudvarhelyi FC

Fordulatos mérkőzésen győzött idegenben a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga 8. fordulójában, szombaton délután hátrányból fordítva 4–2-re múlta felül a Viitorul Onești csapatát.

Öngól után elkerülte a vereséget a Gyergyószentmiklósi VSK

Döntetlennel ért véget a Gyergyószentmiklósi VSK és a FC Bákó II. szombati összecsapása. A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, a fordulás után azonban felgyorsultak az események, a számos helyzetből 1-1 gól esett.

Tovább hajszolja első győzelmét a Kovásznai Kárpátok

A Kovásznai Kárpátok számára továbbra is hiányzik a kezdő löketet jelentő első siker, ami a győztes útra terelné a gyengélkedő csapatot. A zöld-fehérek két góllal maradtak alul a CSO Băicoi-jal szemben a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában.

A KSE behúzta az SZFC elleni székely rangadót, az OSK II. sorozatban harmadszor kapott ki

A Kézdivásárhelyi SE idegenben nyerte a Székelyudvarhelyi FC elleni székelyföldi rangadót, míg a Sepsi OSK II. zsinórban a harmadik meccsét veszítette el a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!