Hirdetés

Pontot mentett a Sepsi OSK, a győzelem elmaradt

A szünet utáni cserék felrázták a hazai csapatot, de a győztes gólt nem tudták megszerezni a Chindia ellen. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Kétgólos hátrányból kellett felálljon hazai pályán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amelynek azután bőven volt ideje a győzelem megszerzésére. Ez viszont nem jött össze, így az alapszakasz végén nagyot kell küzdenie a felsőházi rájátszásba jutásért.

2023. február 13., 19:17

A remek formában lévő Chindia Târgoviște csapatát fogadta hétfőn késő délután a hatodik helyen álló Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 25. fordulójában.

Hirdetés

Nem kellett sokat várni az első lehetőségekre, a mérkőzés elején mindkét kapu veszélyben forgott. A vendégektől Daniel Popa a tizenhatoson kívülről próbálkozott, lövése kevéssel tévesztett célt, majd Safranko fejese a felső kapufán csattant, a kipattanó pedig Rondon elé került, de az ismétlés erőtlen volt. A venezuelai támadó a 18. percben újra helyzetbe került, a befejezése ezúttal is gyengére sikeredett.

Ez pedig hamar megbosszulta magát, labdaszerzés után a Chindia gyorsan végigvitte a támadást, Neguț beadásánál Niczuly rosszul jött ki a kapujából és Cooper a hálóba fejelt.

Hiába uralta a játékot a Sepsi OSK, hiányzott az átütő erő a támadásaikból, a szünethez közeledve Rondon harmadszor is rontott a kapu előtt. Az egyenlítés helyett a vendégcsapat a 44. percben megduplázta az előnyét, szabadrúgás után rosszul szabadítottak fel a hazaiak, Ahmatov távolról kapásból védhetetlenül kilőtte a hosszú alsó sarkot.

A Sepsi OSK viszont még a pihenő előtt szépített, a Chindia védői nem tudtak felszabadítani, Rondon pedig ezúttal már nem hibázott, Aganovic passzát váltotta gólra.

• Videó: Orange Sport

A szünetben két cserét hajtott végre a házigazdák szakvezetése, és az egyik friss ember, Ștefănescu hamar veszélyeztetett, távoli lökete kevéssel kerülte el a kaput. Egyértelmű mezőnyfölényben játszott a Sepsi OSK, és

az 56. percben szöglet utáni kavarodásnál Safranko talált be és kiegyenlített.

Kevéssel ezután ellentámadás végén Popa újra a Chindiát hozhatta volna előnybe, Niczuly azonban bravúrral védett. Váratlanul megtört a sepsiszentgyörgyiek lendülete, veszélyesebbek voltak a vendégek, Dulca távoli kísérleténél újra a hazai kapusnak kellett védenie, de Celea is közel járt a vezetés visszaszerzéséhez.

A hajrában küzdöttek a győztes gólért a hazai játékosok, de helyzetig sokáig nem jutottak el.

Aztán a hosszabbításban mind a két csapat megnyerhette volna a meccset,

Sergiu Buș helyzeténél Niczuly is nagyot mentett, túloldalt pedig Ștefănescu lábában volt a győzelem, de kihagyta a ziccert, majd az ezt követő szögletnél Ispas távoli lövését Căbuz kitornászta.

A fordulatos és helyzetekben gazdag találkozó 2–2-es döntetlennel ért véget, így a Chindia továbbra is veretlen, a Sepsi OSK pedig még nyeretlen ebben az évben, és nem tudta megerősíteni a hatodik helyet.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 25. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Chindia Târgoviște 2–2 (1–2).

Gólszerzők: Rondon (45+3.), Safranko (56.), illetve Cooper (20.), Ahmatov (44.).
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Ciobotariu, Bălașa, Ispas – Junior (Papa, 62.), Aganovic – Gheorghe (Ștefănescu, 46.), Matei (Achahbar, 46.), Rondon (Tudorie, 76.) – Safranko. Edző: Cristiano Bergodi.
Chindia: Căbuz – Căpușă, Celea, Boldor, Ioniță (Orozco, 76.) – Vorobjovas, Dulca – Neguț (Chamed, 86.), Ahmatov (Perianu, 60.), Popa – Cooper (Buș, 76.). Edző: Anton Petrea.
Vezette: Sebastian Colțescu.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 25. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
25
15
7
3
47-25
52
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
25
16
2
7
38-22
50
3
FCSB FCSB
25
14
5
6
42-29
47
4
Bukaresti Rapid Rapid
25
13
6
6
35-22
45
5
Universitatea Craiova U Craiova
25
13
5
7
32-24
44
6
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
25
10
7
8
41-23
37
7
Petrolul Ploiești Petrolul
25
10
3
12
24-32
33
8
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
25
8
6
11
29-29
30
9
FC Botoșani Botoșani
25
7
9
9
26-37
30
10
Chindia Târgoviște Chindia
25
7
8
10
29-35
29
11
FC Voluntari Voluntari
25
6
8
11
22-29
26
12
FC Argeș Pitești FC Argeș
25
6
8
11
19-34
26
13
FC Hermannstadt Hermannstadt
25
9
7
9
27-26
25
14
Kolozsvári U Kolozsvári U
25
5
9
11
18-31
24
15
Aradi UTA UTA
25
5
8
12
24-35
23
16
CS Mioveni Mioveni
25
3
8
14
19-39
17
FC Hermannstadt:
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!