Az Ifjúsági Ligában az U18-as korosztály, a 2005. január 1. után született játékosok léphetnek pályára, csapatokban három-három U20-as játékos is szerepelhet. Vasárnap délután az FK-sportparkban a vendég háromszékiek már a 2. percben megszerezték a vezetést, amikor a 16-oson belül üresen hagyott Ene a felső sarokba lőtte a labdát.
Az első félidőt a Sepsi OSK uralta, a másodikban pedig kiegyensúlyozott volt a játék. A hajrában növelhette volna a vendégcsapat az előnyét, amikor Bende szabadrúgásból a felső kapufát találta el, de az FK-nak is volt három nagy kihagyott gólhelyzete.
Három forduló után a Sepsi OSK-nak 4 egység szerepel a neve mellett, az FK Csíkszereda pedig még nem szerzett pontot.
Száz százalékos a csíki U17-es csapat
Az U18-as meccset követően, szintén az FK-sportparkban, ezúttal a B-pályán találkozott a csíki és a háromszéki U17-es gárda. Az első félidőben a hazaiak kétszer is kihasználták a Sepsi OSK védelmi hibáit, így kétgólos előnnyel mehettek pihenőre. Szünet után kiegyensúlyozott volt a játék, de az FK tizenegyesből belőtte a harmadik gólját, és bár hamar jött a vendégek válasza, a 3–1-es eredmény nem változott a második játékrész utolsó felében.
Kemény meccs volt, sok sárgalappal, de volt két kiállítás is, mindkettő a második sárgát követően. Három forduló után az FK U17-es csapata száz százalékos, a Sepsi OSK-nak pedig 3 pontja van.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!