Pénteken késő délután az éllovas Dési Unirea vendégeként léptek pályára a harmadik helyezett nyárádtőiek a 14. forduló keretében.
Nagyon rosszul kezdtek a vendégek, akik nagy hibákat vétettek a védelemben, ezt kihasználva a Kolozs megyeiek a 13. percben vezetést szereztek. A házigazda több alkalomnal is közel állt előnye megduplázásához, de ez nem jött össze. Aztán a hajrához közeledve a Maros megyei csapat váratlanul egyenlített, Petriș egyenesen szögletrúgásból talált be, beadásánál nagyot hibázott a dési kapus. A döntetlent viszont nem tudta megtartani Nyárádtő, a hosszabbításban ugyanis a hazaiak kisebb szerencsével belőtték a győztes góljukat.
A Nyárádtői Unirea egymás után a második vereségét szenvedte el, hiszen az előző játéknapon hazai pályán 3–2-re kapott ki Gyulafehérvártól. Az együttes búcsút inthet az osztályozós reményeinek, mivel a forduló végén akár kilenc pontos távolságra kerülhet a második helyet elfoglaló Kudzsiri CSO-tól, a bajnokságból pedig már csak négy forduló maradt hátra.
A másik Maros megyei csapat, a negyedik helyen álló Szászrégeni Avântul szombaton 17 órától játszik, a Kolozsvári Sănătatea vendége lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!