A Maroshévízi Pro Mureșul–Csíkszépvízi MÜ ifi U19-es korosztályú összecsapás 68. percében a játékvezető megállította a meccset, a csapatokat pedig beküldte az öltözőbe.
A jelentés szerint ekkor a lelátóról petárdát dobtak a játéktérre, ez pedig az egyik partjelző mellett robbant el.
A találkozó 10 perces szünetet követően folytatódott, a vendégek 1–0-ás sikerével zárult.
A párharcot október 18-án rendezték, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága a héten hozta meg a döntését. Ez alapján a pirotechnikai eszközök használata miatta a maroshévízieknek a következő hazai mérkőzését semleges környezetben, legalább 15 km-re a településtől kell megrendeznie, illetve pénzbüntetéssel is sújtották.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!