Igazi derbihangulatban, több mint nyolcszáz néző előtt rendezték meg a Székelyudvarhelyi FC és a Viitorul Dăești közti 2. ligás osztályozós párharc visszavágóját. A hazai szurkolókat Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről érkezők egészítették ki, míg a vendégeket is elkísérte egy közel harminc fős tábor.
Az első félidő elejét az udvarhelyiek uralták, Pop került kétszer is ziccerbe, ám fejese, majd lövése elkerülte a kaput, végül pedig utolsó pillanatban mentettek előle. Dăești húsz perc játék után kezdett igazán veszélyesen játszani, Călin távoli bombáját nagy vetődéssel védte ki Popa, az SZFC kapusa.
A magas színvonalú meccsen továbbra sem spóroltak a helyzetekkel, a hazaiak nem álltak be védekezni és megtartani az odavágón szerzett egygólos előnyüket, míg a vendégek sem választották a kivárásos taktikát.
A szünet előtt nagyon közel volt a vezetés megszerzéséhez Dăești, az eltolódott udvarhelyi védelem mögé ívelték be a labdát, a keresztpassz tökéletesen érkezett Popa elé, ám a dăeștiek edzőjátékosa öt méterről, az üres kapuval szemben mellé rúgta a labdát.
A szünet a közönség nagy örömére nem hozott változást a játékban, mindkét csapat támadólag focizott, és jöttek is a helyzetek. Az első Antal nevéhez fűződött, a középpályáról előre tört, majd 25 méterről hatalmas bombát eresztett el, a vendégek kapusa nagyot kellett nyújtózkodjon, hogy védeni tudjon. Nem sokat kellett várni a válaszra, Popa vett át egy labdát, majd félfordulatból bombázott, a labda a jobb kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.
Úgy tűnt, hogy ezzel ellőtte puskaporát Dăești. A 60. percben Pop veszélyeztetett, közel fejese viszont a keresztlécen csattant, majd az SZFC gólfelelőse a 72. percben be is talált,
ám a gólt szabálytalanság miatt érvénytelenítette a Eduard Ioniță játékvezető – pedig a vendégek kapusa saját csapattársával ütközött és nem Nisipeanuval.
Az utolsó negyedórára érkeztek a friss emberek Dăești-hez, köztük a korábbi válogatott Florin Costea is, és mindent egy lapra feltéve támadtak, ám az SZFC védelem jól állta a sarat, többször ellentámadásból veszélyeztettek.
A hajrá a hazaiak akarata szerint alakult, hiszen az első mérkőzéshez hasonlóan ismét emberelőnybe kerültek, Șerban kapta meg második sárga lapját. A 88. percben pedig megtört a jég, szöglethez jutott az SZFC, a röviden elvégzett pontrúgást követően
Bobeához került a labda, aki az oldalvonal mellett átverekedte magát három ellenfelén is, majd a hálóba lőtt! (1–0)
A vendégek minden esélye elszállt ezzel a találattal, mivel a gólszerzőt a nagy 1. ligás tapasztalattal rendelkező Munteanu dühében kiakasztotta – villant is a piros lap.
A mérkőzés végéig több lényeges dolog már nem történt, az udvarhelyiek a visszavágót is megnyerték, majd a közönséggel közösen elénekelték a székely himnuszt.
A 2. Ligáért kiírt osztályozó döntőjében június 4-én és 8-án a CSM Slatina lesz az ellenfél, az udvarhelyiek idegenben kezdenek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!