A két csapat három nappal azután játszott újra egymással, hogy kedden az Astra ugyancsak hazai pályán egy korai gólnak köszönhetően 1–0-ra nyert a Román Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
Az első negyvenöt perc legnagyobbrészt eseménytelenül telt el, majd a szünet előtt az Astránák három lehetősége is volt, de kihagyta ezeket. A második játékrészben már a Dinamónak is megvolt az esélye a gólszerzésre, de Paul Anton ígéretes helyzetből fölé lőtt.
Az osztályozós helyen álló fővárosi együttes négy bajnoki és egy kupavereség után szerzett pontot. A csapatnál bemutatkozott a kispadon a cseh Dusan Uhrin, aki az előző szezonban már vezette a Dinamót, közben pedig a Medgyesi Gaz Metan edzője is volt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!