A forduló legizgalmasabb mérkőzését Balánbányán játszották, ahol egy órányi játék után 3–3 volt az állás, a volt bányászváros csapata azonban kevéssel a rendes játékidő lejárta előtt átvette a vezetést, majd a ráadás perceiben még kétszer volt eredményes.
Megszerezte második győzelmét a bajnokságban a Gyergyszárhegyi Bástya, a sereghajtó az idei pontvadászatban gyengébb formát mutató székelykeresztúriakat győzte le.
Folytatta menetelését a listavezető Gyergyószentmiklósi VSK, amely ezúttal hazai pályán Agyagfalva ellen nyert.
Az éllovasra az alapszakaszt követően még két rájátszásos meccs vár, majd következhet a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó. Ebben a párharcban Hargita és Szeben megye bajnokcsapatai mérkőznek meg június 17-én és 24-én.
A Szeben megyei 14 csapatos 4. Ligában 22 forduló után (még négy van hátra!) a Medgyesi SK 66 ponttal vezet, az élbolyban mögötte a Nagyszebeni InterStars 60, a Feleki FC (FC Avrig) 58 pontot gyűjtött.
Székelyudvarhelyi Golimpiákosz–Homoródalmási Homoród 4–1 (2–0).
Gólszerzők: Bíró Botond (8. és 84.), Gergely Tamás (34.) és Kiss Zsolt (58.), illetve Kolozsi László (47.). Tudósított: Somolyák István.
Gyergyószentmiklósi VSK–Agyagfalvi Lendület 3–1 (3–0).
Gólszerzők: Hegyi Attila (14.), Kosztándi Márk (22.) és Czimbalmos Zalán (38.), illetve Mihály Rajmund (77.). Tudósított: Tókos László.
Balánbányai Bányász–Csíkszentsimoni FC 6–3 (2–1).
Gólszerzők: Alexandru Cătărău (4.), Ciprian Mitocaru (6.), Mirel Drian (56.), Segiu Benchea (86.), Bíró Attila (90.+1) és Kruzselák Attila (90.+3), illetve Czikó Zsombor (29. és 61.), Sándor Raul (60.). Tudósított: Kecseti Pál.
Gyergyószárhegyi Bástya–Székelykeresztúri Egyesülés 4–1 (1–1).
Gólszerzők: Len Kristóf (36. és 62.), Len Attila (47.) és Bernát Szilárd (68.), illetve Csutak Barna (30.). Tudósított: Vajda Antal.
Székelyudvarhelyi Roseal–Zetelaki Fenyő 3–0 (1–0).
Gólszerzők: Csíki Attila (35.), Péter Mózes (68.) és Miklós Sándor (72.). Tudósított: Ráduly István.
A Csicsói Ezüstfenyő szabadnapos volt.
Az alapszakasz utolsó fordulójának (május 20-21.) programja:
Almás–Roseal,
Keresztúr–Csicsó,
Szentsimon–Golimpiákosz,
Zetelaka–Gyergyói VSK,
Agyagfalva–Szárhegy.
Balánbánya szabadnapos lesz.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 19 | 19 | 0 | 0 | 89-11 | 57 |
2 | Székelyudvarhelyi Roseal Roseal | 19 | 10 | 6 | 3 | 48-23 | 36 |
3 | Balánbányai Bányász Balánbánya | 20 | 9 | 5 | 6 | 57-39 | 32 |
4 | Csíkszentsimon Csíkszentsimon | 19 | 10 | 2 | 7 | 50-46 | 32 |
5 | Székelyudvarhelyi Golimpákosz Golimpákosz | 19 | 8 | 6 | 5 | 40-35 | 30 |
6 | Agyagfalvi Lendület Agyagfalva | 19 | 6 | 6 | 7 | 32-32 | 24 |
7 | Zetelaki Fenyő Zetelaka | 19 | 6 | 3 | 10 | 23-41 | 21 |
8 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 19 | 6 | 1 | 12 | 38-60 | 19 |
9 | Csicsói Ezüstfenyő Csicsó | 19 | 5 | 3 | 11 | 33-51 | 18 |
10 | Székelykeresztúri Egyesülés Keresztúr | 19 | 5 | 3 | 11 | 31-60 | 18 |
11 | Szárhegyi Bástya Szárhegy | 19 | 2 | 3 | 14 | 23-66 | 9 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!