A sepsiszentgyörgyi klub közleményében kiemeli, hogy az elmúlt napok sajnálatos eseményeit elemezve és figyelembe véve a játékosok kérését is, a következő döntés született:
Leo Grozavu vezetőedző megróvásban és büntetésben reszesül, a csapat és a szakmai vezetés továbbra is együtt dolgozik és folytatja a munkát az idény befejezéséig.
Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy a történtek beigazolódtak, volt egy kisebb incidens – Leo Grozavu vezetőedző két játékossal, Fülöp Loránddal és Călin Popescuval is konfliktusba keveredett – , de nem éppen akkora, amekkorát felfújt a román sajtó. Mint mondta, nem minden igaz, amit állítanak, mert alig várták, hogy negatív eseményekről számoljanak be a klub háza tájáról.
Leo Grozavu egy utolsó figyelmeztetést és pénzbüntetést kapott, ez utóbbit jótékonysági célra ajánljuk fel. A játékosokat nem büntettük meg, nekik a legfontosabb, hogy fejben csakis a játékra összpontosítsanak és adjanak bele mindent a szezon végén” – közölte Hadnagy Attila. Kiemelte, hogy
erre a rövid időszakra nem tudnak új edzőt hozni, hiszen amíg megismeri a játékosokat, addig lejár a bajnokság.
„Reméljük, hogy jól döntöttünk, mielőbb elfelejtődik ez az egész incidens, és sikeres lesz a bajnokság vége, illetve kupagyőzelmet ünnepelhetünk. Azt szeretnénk, ha a csapat összeszedné magát, és nyerjünk meg három mérkőzést, ezzel biztosak lennénk a bennmaradásban. Nagyon fontos számunkra a három pont megszerzése a Chindia Târgoviște ellen (hétfőn 18 órától hazai pályán, szerk. megj.), mert ellenkező esetben nagy bajba kerülünk. A játékosaink odaadóan készülnek, bízunk benne, hogy meglesz a győzelem” – zárta a klubigazgató.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!