Az élvonalba frissen feljutott együttes hivatalos honlapján adta hírül, a játékosok orvosi vizsgálatokkal nyitották a napot, majd Hargitafürdőn a megszokott magaslati edzőtáborba vonultak.
A felkészülés első szakaszában az erőnlét kerül fókuszba, de előkerül a labda is. Hétfő délután már Csíkszeredában pattogott a játékszer, a Sportparkban tartották meg az első ilyen tréninget. Estére visszatért a csapat Hargitafürdőre, ahol folytatódik az intenzív munka.
Ez az edzőtábor június 14-éig tart, aztán felkészülési mérkőzések is színesítik a programot. Az első biztosra vehető ellenfél a Galaci Oțelul lesz, a találkozót előreláthatóan június 21-én, Brassóban rendezik.
Másnap, június 22-én már Ausztria felé veszi az irányt az Ilyés Róbert által irányított keret, ahol további három edzőmeccs van kilátásban.
A székelyföldiek keretében vannak változások: néhány távozó mellett új arcok is feltűntek – a klub a közeljövőben bemutatja őket.
Az FK Csíkszereda újonc lesz a labdarúgó Szuperligában, az első együttes Hargita megyéből, aki a legjobbak között szerepel.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!