A Román Labdarúgó-szövetség már februárban kisorsolta az osztályozós párharcokat, eszerint Maros és Hargita megyék bajnokai egymással harcolnak a feljutásért, akárcsak Fehér és Kovászna megyék első helyezettjei.
Az oda-visszavágós párharcok első mérkőzéseit szombaton 18 órától rendezik, a visszavágókat pedig jövő szombaton 17.30-tól.
A 4. Liga Hargita megyei csoportját uralta a Gyergyószentmiklósi VSK, húsz mérkőzést megnyert, mindössze egy találkozón játszott döntetlent, és csak egyszer hagyta el a pályát vesztesen. A VSK 128 gólt rúgott, és csupán húszat kapott, tizenöt pont előnnyel lett bajnok. Emellett megnyerte a Román Kupa megyei szakaszát is.
– fogalmazott Rokaly Attila, a VSK csapatvezetője.
Hozzátette, döntő tényező, hogy melyik csapat lesz jobban felkészülve és erőnlétileg ki fogja jobban bírni ezt a 90 percet. Egy taktikus mérkőzésre számít, ahol egyik fél sem fog kockáztatni, hiszen még a visszavágóra is gondolni kell. Gyergyószentmiklósról ugyan szervezetten nem utazik Marosvásárhelyre szurkolótábor, de várhatóan sok gyergyói ott lesz a lelátón, régóta várnak arra a labdarúgás kedvelői, hogy a városnak ismét harmadosztályos csapata legyen.
Az MSE is uralta a Maros megyei pontvadászatot, az elitbajnokság alapszakaszában tizenöt győzelme mellett egyszer játszott döntetlent, míg a rájátszásban hét meccsből hét győzelmet aratott, gólkülönbsége is pazar: 138 rúgott és 10 kapott gól. A bajnoki cím mellé természetesen behúzta a Román Kupát is.
Fehér Csaba, a Marosvásárhelyi SE koordinátor edzője elmondta, az év elején három célt tűztek ki, amiből eddig kettőt megvalósítottak, a megyei bajnokságban és a kupában győztek, és most az osztályozót is szeretnék megnyerni.
„Érett és összeszokott csapattal találkozunk, amely korábban már részt vett az osztályozón, és olyan játékosai vannak, akik már megjárták a 3. Ligát, de még a másodosztályban is játszottak. A kitartó munka, amit az előző években végeztünk, mostanra elkezdett beérni. Nagy lépés lenne a marosvásárhelyi labdarúgás számára, ha a csapatnak sikerülne feljutni a 3. Ligába, ez ugyanis meghatározó lehet a következő évekre nézve” – nyilatkozta Fehér Csaba.
Hozzátette, meg vannak győződve arról, hogy nagyon sok vásárhelyi szurkoló kilátogat a víkendtelepi füves pályán rendezendő szombati mérkőzésre, ahol telt házra számítanak.
Kovászna megye friss bajnoka, a Baróti VSC Gyulafehérvárra utazik, ellenfele, a helyi CSU nyerte Fehér megye bajnokságát és Román Kupáját is.
– mondta Lázár Attila, a Baróti VSC gólkirálya.
A rutinos támadó azt is elmondta, hogy ugyan nem számíthatnak mindenki játékára, de igyekeznek mindenkit megfelelően pótolni minőségben.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!