Amennyiben ezen sikeresen átestik, akkor sajtóértesülések szerint az angol klubot működtető City Football Group holding ötmillió euróért veszi meg a játékjogát.
Vancsa Zalánnal – akinek édesapja, Vancsa Miklós közel háromszáz élvonalbeli mérkőzést játszott – decemberben vette fel a kapcsolatot City Football Group, majd négy-öt megbeszélést követően januárban állapodtak meg egymással a felek.
A labdarúgó édesapja, Vancsa Miklós hozzátette, Milan Holub, a Manchester City vezető játékosmegfigyelője 18 hónapon át követte fia teljesítményét és találkozásukkor azt mondta:
A City Football Group számos klubot működtet világszerte. A Manchester City az anyaegyesület, Európában még a francia élvonalbeli Troyes, a spanyol másodosztályú Girona és a belga másodosztályú Lommel tartozik a holding tulajdonába.
„Egy UEFA-szabályozás miatt akár két hónapig is eltarthatna, amíg megkapom a játékengedélyem, így azt az utat tartottuk ideálisnak, ha a következő fél évet még az MTK-nál töltöm kölcsönben, nyáron pedig a City Groupon belül valamelyik csapathoz kerülnék” – mondta Vancsa Zalán, aki megjegyezte, „a Citynél úgy látják, nyártól a belga Lommel lenne a legmegfelelőbb számomra, ott kell fejlődnöm és játszanom hétről-hétre.”
Az MTK nevelése 2021 áprilisában, 16 évesen és 5 hónaposan debütált az NB I-ben, októberben meghosszabbította szerződését a klub, tíz bajnokin és két kupameccsen lépett pályára a szezon első felében, ezeken két gólt szerzett.
Ősszel Európában is felhívta magára a figyelmet: az UEFA Ifjúsági Ligában a Sparta Praha és a KRC Genk elleni két-két mérkőzésen öt gólt és két gólpasszt ért el.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!