A szlovén bajnok NK Maribor vendégeként játszott csütörtökön este a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia Liga-selejtező rájátszásának odavágóján.
Aktívabb volt a mérkőzés elején a kolozsvári csapat, amely letámadta ellenfelét, és kisebb nyomás alá helyezte a hazai kaput. A spanyol Jefté kétszer távolról próbálkozott, de nem találta el a kaput, harmadszor pedig a tizenhatoson belülről is pontatlan volt. Az első félidő közepétől magukra találtak a szlovénok, és a legnagyobb helyzet félóra játék után előttük adódott, a CFR olasz kapusa nagyot védett.
A folytatásban is a kolozsváriak kezdeményeztek többet, a ghánai Yeboah volt a legveszélyesebb játékosuk. A 68. percben ígéretes szabadrúgáshoz jutott a CFR, Deac azonban célt tévesztett. Akárcsak az első játékrészben, a hajrában is a Maribor volt közelebb a gólhoz, újra Bozic került lövőhelyzetbe, Scuffet nagy bravúrjával másodszor is megmentette csapatát. A találkozó utolsó lehetőségét Dan Petrescu együttese hagyta ki, Yeboah kapáslövése fölé szállt.
A gól nélküli döntetlennel a párharc teljesen nyitott maradt, a CFR hazai pályán harcolhatja ki részvételét a harmadik számú kupasorozat csoportkörében, a visszavágót jövő csütörtökön 20 órától rendezik.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!