Miután szerdán két jelölttel, Bölöni Lászlóval és Costel Gâlcăvel sem sikerült egyezségre jutni, a Sepsi OSK-nál tovább keresik a 10. forduló után távozó Leo Grozavu vezetőedző utódját. A Pro Sport portál úgy tudja, a székelyföldi labdarúgóklub vezetői közel állnak ahhoz, hogy megállapodjanak Cristiano Bergodival.
A csütörtökön megjelent sajtóhír szerint Diószegi László klubelnök már tárgyal az olasz trénerrel, aki jelenleg a legesélyesebb a posztra. A Sepsi OSK első embere remek megoldásnak tartja Bergodit a piros-fehérek kispadjára, mivel a talján mester jól ismeri a román labdarúgást.
A Sepsi OSK vezetői már el is fogadtak két Bergodi által javasolt stábtagot, ami azt jelezi, hogy a felek között előrehaladott tárgyalások zajlanak. Diószegi László elküldte végső ajánlatát Bergodi ügynökének, így hamarosan akár kinevezhetik a háromszéki csapat új vezetőedzőjének.
Cristiano Bergodi 2005-ben a Bukaresti Național együttesénél kezdte romániai kalandját, később a Kolozsvári CFR-t, a Bukaresti Rapidot, a Jászvásári Polit, a Steauát is irányította. 2010-ben hazájában folytatta karrierjét, aztán 2015-ben visszatért a Rapidhoz, ahonnan a Marosvásárhelyi ASA-hoz vezetett az útja, egy modenai kitérő után a Voluntari-nál, legutóbb pedig az Universitatea Craiovánál tevékenykedett.
Az 56 éves Bergodi 2007-ben megnyerte a Román Labdarúgó Szuperkupát a Bukaresti Rapid vezetőedzőjeként, a Transfermarkt statisztikái szerint a román élvonalban eltöltött 11 szezonja során összesen 157 bajnokin vezette csapatait, a mérlege pedig 65 győzelem, 39 döntetlen és 53 vereség.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!