A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő mind a tizennégy klub részt vesz a virtuális kupasorozatban, amelyet április 27. és május 6. között rendeznek. Az első körben tizenkét csapat indul, a Román Kupa utolsó két idényének győztese, az FC Viitorul és az Universitatea Craiova automatikusan bejutott a negyeddöntőbe.
A mérkőzések az egyik fél két győzelméig tartanak, a szurkolók pedig élőben követhetik kedvenc csapatuk és annak kijelölt labdarúgójának virtuális játékát a Román Kupa Facebook-oldalán, illetve az FRF Youtube-csatornáján.
Összesen 26 labdarúgó lesz érdekelt a megmérettetésen, a legtöbb klub két futballistát nevezett a játékba, egy csapat pedig hármat is, három együttes viszont csak egy játékossal vesz részt.
A Sepsi OSK-tól két fiatal, Niczuly Roland és Andrei Dumiter, a Kolozsvári CFR-től két idegenlégiós, Billel Omrani és Mike Cestor játszik a virtuális Román Kupa megnyeréséért.
A rendezvény keretében a csapatok szurkolói és minden futballrajongó, aki bérletet vásárol, hozzájárulhat a koronavírus-járvány leküzdéséhez. A virtuális stadionba bérleteket a bilete.frf.ro és a bilete.ro oldalakon lehet igényelni, ezeknek ára 10 lej, és bármennyit lehet vásárolni belőle. Az összegyűlt összeget a kezdeményezők az UNICEF-nek (Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) továbbítják különféle védőfelszerelések beszerzésére annak érdekében, hogy az egészségügyi dolgozók minél hatékonyabb segítséget nyújtsanak a világjárvány által leginkább érintett gyerekeknek és családjaiknak.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!