Nagyszerűen kezdődött az összecsapás a kolozsváriak számára, akik már az ötödik percben emberelőnybe kerültek, amikor a franciák kapusa, Mendy éppen csak a tizenhatoson kívül szabálytalankodott Lacina Traoréval szemben, ezért piros lapot kapott.
A szabadrúgást Ciprian Deac gólra váltotta, ezzel a vezetést is korán megszerezte a CFR-nek.
Ezután Djokovic és Deac növelhették volna az előnyt, de a helyzetek kimaradtak, amelyek aztán majdnem megbosszulták magukat, a Rennes ugyanis Boli szabálytalanságánál tizenegyeshez jutott, de ezt Niang mellé rúgta.
Ugyanúgy indult a második félidő is, ahogyan az első, ezúttal Camavinga jutott a kiállítás sorsára, miután megakadályozta a kapura törő Billel Omranit a gólszerzésben.
A CFR játékosai azonban nem tudtak mit kezdeni a kettős emberelőnnyel, még egyetlen helyzetig sem jutottak el, sőt a Rennes kilenc emberrel is közel volt az egyenlítéshez.
A végéig tovább szenvedett a győzelme megtartásáért a kolozsvári csapat, amely tíz játékossal fejezte be a meccset, tíz perccel a vége előtt Mateo Susicot is kiállították.
Második győzelmével a csoportban a CFR hat ponttal a második helyen áll az éllovas Celtic mögött, amely a másik mérkőzésen házigazdaként hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a Laziót. A következő fordulóban a kolozsvári együttes november 7-én, csütörtökön 19.55-től hazai pályán játszik ismét a Rennes ellen, újabb pozitív eredménnyel pedig még közelebb kerülhet a továbbjutáshoz.
Rennes–Kolozsvári CFR 0–1 (0–1).
Gólszerző: Deac (9.).
Kiállítva: Mendy (5.), Camavinga (46.), illetve Susic (82.).
Rennes: Mendy – Traore, Gnagnon, Morel, Maouassa (Siliki, 75.) – Raphinha (Pefok, 80.), Camavinga, Bourigeaud, Del Castillo (Bonet, 7.) – Hunou, Niang. Edző: Julien Stephan.
CFR: Arlauskis – Susic, Burcă, Boli, Camora – Bordeianu (Hoban, 66.), Djokovic (Păun, 70.), Culio, Deac – Traore (Cestor, 84.), Omrani. Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Alekszej Eszkov (orosz).
A másik mérkőzésen:
Celtic–Lazio 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Christie (67.), Jullien (89.), illetve Lazzari (40.).
Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Celtic | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–6 | 13 |
| 2. | Kolozsvári CFR | 6 | 4 | 0 | 2 | 6–4 | 12 |
| 3. | Lazio | 6 | 2 | 0 | 4 | 6–9 | 6 |
| 4. | Rennes | 6 | 1 | 1 | 4 | 5–8 | 4 |
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!