A hétvégén két hosszú napig tartott a tanácskozás, amelyen a világ minden pontjáról közel száz ember vett részt – mondta Wenczel Kristóf. „A szövetségen belül kialakult problémák nagyját sikerült megbeszélni, én úgy gondolom, hogy a közgyűlés végén megerősödve jött ki a szervezet” – tette hozzá.
A közgyűlés hat új tag felvételéről is pozitívan döntött, csatlakozott a CONIFA-hoz Mapuche, Rapa Nui, Hawaii, Nyugat-Pápua, a Krím-félsziget és Elba szigete. „Ütemesen bővül a CONIFA, most már mindegyik kontinens képviselve van. Jelenleg ötvennyolc tagja van a szervezetnek, amelyek több mint 409 millió embert képviselnek” – folytatta Wenczel.
Jerseyben megtartották az Észak-Macedóniában nyáron rendezendő világbajnokság sorsolását is, amelyen egyedül a címvédő Kárpátalja képviseli a magyar színeket. „A legutóbbi információim szerint mégis részt vesznek a vébén, ám hogy milyen egyeztetések zajlottak a háttérben, arról már nem tudok” – válaszolta a székely válogatott elnöke. A két évvel ezelőtti londoni vébé után Kárpátalja válogatottjának tizennégy tagját kitiltották Ukrajnából.
A távolabbi jövőről is ejtett pár szót Wenczel, valószínűleg a 2021-es Európa-bajnokság helyszíne Jersey lesz. „Az alig százezer fős sziget varázslatos, gyönyörű, parádés helyen van, Franciaország partjainál található az Atlanti-óceánban. Infrastruktúrailag is jól állnak, nagyszerű helyszín lesz” – folytatta.
A közgyűlésen a női labdarúgás térhódításáról, illetve a női szakág elindításáról is szó esett. Megalakult a női bizottság, melynek vezetője Lucy Mills lett, aki főállásban az FC Barcelonánál dolgozik. „A CONIFA legfontosabb projektjei közé tartozik, hogy megszervezzünk egy női Európa-bajnokságot vagy világbajnokságot. Székelyfölddel minden esélyünk meg van arra – akárcsak a fiúkkal –, hogy ott lehetünk az indulásnál” – mondta Wenczel, akit a közgyűlésen ismét megválasztottak a CONIFA egyik alelnökévé.
„A világbajnokságra szóló kvalifikációs rendszert nem tudtuk rendesen megbeszélni, de a közeljövőben erre mindenképpen sor kerül. A bővüléssel lépést kell tartani, a jelenlegi rendszer több sebből vérzik, CONIFA-alapítócsapatok maradtak ki teljesen igazságtalanul a vébé mezőnyéből” – nyilatkozta.
A nyáron rendezendő saját tornáról Wenczel elmondta, hogy egyelőre nem történt előrelépés. „Számunkra üres a nyár, a kimaradó válogatottaknak szeretnénk egy kisebb, négycsapatos tornát rendezni. Egyelőre kérdéses az időpont is, mivel labdarúgó Európa-bajnokságot is szerveznek a nyáron. Tervünkkel hamarosan megkeresem a székelyföldi elöljárókat. Egy ilyen saját torna megszervezése szinte biztossá tenné Székelyföld 2021-es Európa-bajnoki részvételét és nagy lépés lenne a 2022-es vébé kvalifikációjában is” – zárta a beszélgetést Wenczel.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!