A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) első felhívására még csupán tizenkét együttes jelentkezett, egy a csíki körzetből, a többiek pedig Udvarhelyszékről. Ez azonban az újabb nevezési határidő közlésével teljesen megváltozott.
Március 14-éig Csíkszéken összesen tizenegy klub iratkozott be hivatalosan, 11 csapat jelezte, hogy indul az áprilisban rajtoló Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban, az 5. Liga csíkszéki csoportjának küzdelmein. Csíkszentkirály már korábban jelentkezett, őket követte most Tusnádfürdő, Kozmás, Kászonaltíz, Csíkszentgyörgy, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csíkszentdomokos, Szépvíz, Csíkszentmihály és Gyimesbükk csapata.
Két hatos csoportot terveznek, de azért, hogy mindkét csoportot hat-hat gárda alkossa, a HMLE még vár egy jelentkezőt a sorsolásig.
Ami az udvarhelyszéki mezőnyt illeti, sokkal népesebb – ezelőtt is így volt. A határidő lejárta után tizennyolcas lett a létszám: Korond, Oklánd, Homoródszentpál, Kobátfalva, Parajd, Bögöz, Etéd, Máréfalva, Farcád, Felsőboldogfalva, Varsági Küküllő Forrása, Zeteváralja, Malomfalva, Kápolnás, Gagy, Alsósófalva, Szentábrahám és Siménfalva.
A sorsolást, vagyis a csoportok kialakítását március 17-én, csütörtökön 18 óra 30 perctől tartják, ezt online lehet követni a HMLE Facebook-oldalán.
Két csoport lesz tehát a csíki, három az udvarhelyi zónában, a pontvadászat oda-vissza rendszerben zajlik majd az április 2-án rajtoló új kiírásban. Az öt csoportelső, valamint az udvarhelyszéki legjobb második helyezett játszik még egy selejtezőt a feljutásért a 4. Ligába.
Tamás Zoltán, a HMLE elnöke megkeresésünkre elmondta, mivel hétvégenként nagy meccsszámról beszélünk, ezek lebonyolítását a jelenleg kevés létszámú játékvetői kollégiumnak kell megoldania.
Szombaton és vasárnap lesznek a találkozók – az egyesület ütemezi be, hogy ezek pontosan mikor kezdődnek, természetesen ha lehetséges, figyelembe veszik a csapatok kérését is.
A Hargita megyei 4. Liga tavaszi idénye a tervek szerint március utolsó hétvégéjén folytatódik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!