Az összecsapás egyetlen gólja a 35. percben esett, Gareth Bale szabadrúgása után Jarmolenko a saját kapujába csúsztatta a labdát. Az ukránok korántsem játszottak rosszul, misem bizonyítja jobban, minthogy a meccs legjobbja Wayne Hennessey volt, a hazaiak kapusa, aki 9 védést mutatott be.
Ezzel a sikerrel Wales utolsó európai válogatottként jutott ki a november 21-én kezdődő világbajnokságra. A B csoportban az Egyesült Államokkal, Iránnal és Angliával fognak majd megmérkőzni.
Azonban továbbra sem teljes a mezőny a sportág legrangosabb tornájára, két hely még mindig kiadó, amely Peru, Ausztrália és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Costa Rica és Új-Zéland közt fog eldőlni.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!