„Nagyon büszke vagyok a karrieremre, a Bundesligában kezdtem és ott is akartam befejezni profiként, azaz a legmagasabb szinten. Négy különböző csapatban szerepeltem, kettővel a Bajnokok Ligájában is. Jelenleg a legeredményesebb magyar gólszerző vagyok a német élvonalban” – összegzett hétfői sajtótájékoztatóján a 35 éves csatár, aki végül a Bundesliga után 2022 februárjában a Baselhez igazolt, a svájci együttes volt az utolsó klubja.
A támadó 276 mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban és 54 gólt szerzett.
Szalai kifejtette, eleinte a tavaly nyári befejezést tervezte, amiből idén nyár lett. A döntését átgondoltnak és megfontoltnak nevezte.
„Azok a stadionok, a telt házak a Bundesligában. Nehéz bármit kiemelni ezekből az élményekből, ezért nem is szeretnék sem pozitívat, sem negatívat” – mondta az MTI érdeklődésére Szalai Ádám, aki továbbra is a futballban szeretne tevékenykedni.
„Azt a fajta tudást és tapasztalatot, amit Németországban megszereztem, szeretném itthon kamatoztatni. Olyan dolgot szeretnék elvállalni, amivel százszázalékosan azonosulni tudok, azaz nem azonnal beleugrani valamibe.”
Szalai elárulta, sok áldozattal és honvággyal járt, hogy ilyen hosszú időre elhagyta a hazáját, ezért otthon képzeli el a jövőjét.
A válogatott kapcsán úgy fogalmazott, már nincs benne a nemzeti együttes mindennapjaiban, de ha kedden győz Litvánia ellen, akkor a lehető legjobb szituációból várhatja a folytatást, mert Montenegróból egy pontot hazahozni előnyös volt.
„A futballnál vannak az életben sokkal nehezebb problémák, de a versenyhelyzet és az állandó alkalmazkodás megtanított az élet más területén is jobban kezelni a dolgokat. Ezt a labdarúgásnak köszönhetem” – mondta Szalai, aki a telki edzőközpontban tett bejelentésére párjával és gyermekével érkezett.
Elárulta, a döntéséről nem tudott senki, mert tanult a hibájából, amikor tavaly ősszel kiszivárgott, hogy lemondja a válogatottságot.
Szalai Ádám 2010-ben került a Mainz csapatához, majd szerepelt a Schalke 04, a Hoffenheim és a Hannover együttesében, mielőtt visszatért Mainzba. Utolsó klubja a svájci Basel volt.
A magyar válogatottban 86-szor lépett pályára és 26 gólt szerzett, a nemzeti együttessel szerepelt a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságon, mindkettőn gólt is szerzett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!