Teodor Teodoridisz UEFA-főtitkár a madridi Marcának adott interjúban beszélt arról, hogy
különutassága miatt szankcionálható és igenis kizárható a BL-szereplők közül a Szuperligát megalapítók közé tartozó három elitklub.
„Az összes többi klub betartotta a szabályokat, ha ez a három nem tesz ugyanígy, bár a világ legjobbjai közé tartozik, ki lehet őket rúgni. Minden rajtuk múlik” – mondta a főtitkár. Hangoztatta, hogy az UEFA számára minden klub egyenlő, és olyan értékeket véd, mint a tisztelet és az egyenlőség, ám ha a klubok megszegik az előírásokat, szembe kell nézniük a független testületek által meghatározandó következményekkel.
„Ha a klubok nem értenek egyet a fegyelmi hatóságok döntésével, fellebbezést nyújthatnak be a Sportdöntőbírósághoz, a CAS-hoz, ehhez joguk van” – idézte a spanyol sportnapilap Teodoridiszt.
Április 19-én a két spanyol és az olasz elitklub mellett további kilenc – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és a Milan – jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását. Néhány napon belül a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével a többiek közölték, hogy visszalépnek, miután az UEFA, a nemzetközi szövetség, a FIFA és a futballvilág más befolyásos személyiségein kívül állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése – és az UEFA-tól független új sorozat beindítása – ellen.
A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.
Május 12-én az UEFA fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, szigorú szankciókat helyezve kilátásba, és miközben a kilenc visszalépővel békét kötött, a renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai sorozatokban való részvételt, így kizárhatják őket a BL-ből is akár. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a válogatottbeli szereplést a jövő héten rajtoló Európa-bajnokságon.
„Egyetlen játékos sem fizeti meg a Szuperliga kapzsiságának árát. Mindenki képviselheti országát az Európa-bajnokságon” – jelentette ki az UEFA főtitkára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!