Jobban kezdtek a hazaiak, akik az első öt percben egy gólszerzési lehetőségig, sőt egy les miatt érvénytelenített gólig is eljutottak. Egy ideig a folytatásban ugyancsak támadásban maradt a koszovói bajnok, az FTC-nek először a 22. percben volt helyzete,
és ezt követően átvette az irányítást, több ígéretes lehetőséget is kidolgozott, az első félidő mégis gól nélkül ért véget.
A szünet után Tokmac Nguen hozta remek helyzetbe Myrto Uzunit, aki a 49. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Az FC Prishtina csakhamar kapufáig jutott, majd a 67. percben a csereként beállt Mendurim Hoti révén, egy szöglet után sikerült egyenlítenie. Bő tíz perccel a vége előtt Uzuni lendületes akciója végződött góllal, az Eldar Civictől visszakapott labdát közelről pörgette a hálóba.
A végeredmény Uzuni harmadik találatával alakult ki: Nguen lövését Ardit Nika kapus éppen a vendégek albán légiósa elé ütötte, aki éles szögből volt eredményes.
A párharc annyira sima volt, hogy a luxemburgi játékvezető némi meglepetésre a nyolc csere ellenére egy percet sem hosszabbított a meccs végén.
A Ferencváros a selejtező második körében, a jövő héten a Zalgiris Vilniusszal találkozik. A litvánok az első fordulóban az északír Linfield FC együttesével találkoztak. A párharc első meccsét a litvánok nyerték hazai pályán 3–1-re, és habár a visszavágót kettős emberhátrányban fejezték be, így is 2–1-re győztek és 5–2-es összesítéssel jutottak tovább.
A csoportkörbe jutáshoz négy párharcot kell megnyerni.
Az FTC egy héttel ezelőtt házigazdaként 3–0-ra nyerte meg a párharc első mérkőzését.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!