Hirdetés

Négy újonc Rădoi vb-selejtezős keretében

Fontos meccsek várnak a Rădoi-legénységre
Fotó: frf.ro

2021. szeptember 30., 13:54

A Németország és Örményország elleni vébé-selejtezőkre kihirdette keretét Mirel Rădoi, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A csapatban négy újonc is helyet kapott.

2021. szeptember 30., 13:54

 

Románia hét ponttal zárta a szeptemberi selejtezőket, így életben tartotta esélyeit, hogy részt vehessen a 2022-es világbajnokság pótselejtezőjén. Azonban egyáltalán nincs könnyű helyzetben a válogatott, hiszen jövő pénteken az éllovas Németország vendége lesz, majd október 11-én a második helyezett, utolsó három meccsén mindössze két pontot szerzett Örményországot fogadja.

Hirdetés

A szeptemberi meccseken használt kerethez képest tizenegy helyen is változtatott Mirel Rădoi szövetségi kapitány, hol taktikai, hol egészségügyi vagy sérülés miatti volt a döntés.

A behívott keretben négy olyan játékos is szerepel, akik eddig egyetlen mérkőzésen sem léptek még pályára a válogatottban: Marian Aioani és Horațiu Moldovan kapusok, illetve Alexandru Albu és Olimpiu Moruțan középpályások.

Románia a vébéselejtezők 7. fordulójában, október 8-án 21.45-kor a hamburgi Volksparkstadionban lesz a németek vendége, majd három nappal később, október 11-én ugyancsak 21.45-kor a bukaresti Steaua Stadionban fogadja az örményeket.

A román válogatott kerete
Kapusok: Marian Aioani (Konstancai Farul, 0 mérkőzés/0 gól), Horațiu Moldovan (FC Rapid 1923, 0/0), Florin Niță (Sparta Praha, 9/0), Andrei Vlad (FCSB, 1/0);
Hátvédek: Nicușor Bancu (Universitatea Craiova, 19/0), Andrei Burcă (Kolozsvári CFR, 6/0), Vlad Chiricheș (Sassuolo, 66/0), Cristian Manea (Kolozsvári CFR, 12/2), Ionuț Nedelcearu (Crotone, 18/2), Andrei Rațiu (Huesca, 2/0), Adrian Rus (Fehérvár, 8/0), Alin Toșca (Gaziantep, 26/1);
Középpályások: Alexandru Albu (FC Rapid 1923, 0/0), Alexandru Cicâldău (Galatasaray, 17/2), Andrei Cordea (FCSB, 2/0), Ianis Hagi (Glasgow Rangers, 20/1), Răzvan Marin (Cagliari, 33/2), Alexandru Maxim (Gaziantep, 48/6), Valentin Mihăilă (Parma, 3/1), Alexandru Mitriță (PAOK, 14/2), Olimpiu Moruțan (Galatasaray, 0/0), Dragoș Nedelcu (Fortuna Düsseldorf, 4/0), Nicolae Stanciu (Slavia Praha, 50/11);
Támadók: Andrei Ivan (Universitatea Craiova, 9/1), Claudiu Keșerü (FCSB, 44/13), George Pușcaș (Reading, 23/8).

A J csoport állása:

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!