Hirdetés

Még lesznek komoly nemzetközi focimeccsek Budapesten

Szerdán a Mönchengladbach–Manchester City BL-találkozónak adott otthont a Puskás Aréna
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2021. február 25., 11:14

A Puskás Arénában rendezett mindhárom nemzetközi kupamérkőzésnek pozitív visszhangja volt és további budapesti meccsekre lehet számítani Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivőjének tájékoztatása szerint.

MTI
2021. február 25., 11:14

„Az kétségtelenül kijelenthető, hogy Budapest kicsit az európai labdarúgás fővárosa lett az utóbbi időszakban, hisz jelentős mérkőzéseket rendeztünk, olyan topcsapatok érkeztek, mint a Liverpool, a Tottenham, vagy tegnap a Manchester City” – mondta el Sipos Jenő az M4 Sport csütörtök reggeli Sporthíradójában.

A múlt héten a Bajnokok Ligájában a Leipzig–Liverpool, az Európa Ligában pedig a Wolfsberger–Tottenham, majd szerdán a Mönchengladbach–Manchester City BL-találkozónak adott otthont a Puskás Aréna.

Hirdetés

Hozzátette, hogy a mostani meccsekhez kitűnő ajánlólevél volt a tavaly szeptemberi európai Szuperkupa-mérkőzés, mely után kiváló értékelést kapott Magyarország az európai szövetségtől, az UEFA pedig így jó szívvel ajánlotta fel a budapesti lehetőséget azoknak a csapatoknak, melyek a pandémia miatt kialakult helyzetben saját pályájukon nem tudják, nem tudták fogadni riválisaikat.

A szóvívő azt is elárulta, hogy találkozókat komoly előkészületek előzték meg, minden érintett csapat elküldte szakembereit, akik ellenőrizték a körülményeket, többek között a pálya állapotát, az öltözőket, a VIP-szektort, vagy a szálláshelyeket. A szervezésben, rendezésben az MLSZ is részt vett, példaként emelte ki Sipos Jenő a szállítást és a sajtó kiszolgálását. Hangsúlyozta, hogy a mérkőzések rendkívül hasznosak az ország számára is, mivel a Budapesten járt sztárcsapatoknak az egész világon vannak rajongóik, így világszerte terjed Budapest és az ország jó híre.

„Azt gondolom, hogy lesznek még mérkőzések” – jegyezte meg a szóvivő, aki azt is elárulta, hogy március 10-én női Bajnokok Ligája-meccsre kerül sor Magyarországon. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár a topcsapatok, akár bármelyik európai csapat szívesen választja, vagy választhatja Magyarországot, mi pedig szívesen látjuk őket. Az pedig felemelő érzés, amikor ezek a legendás edzők úgy nyilatkoznak, hogy remekül érezték magukat Magyarországon, kiválóak voltak a körülmények.”

Josep Guardiola a szerda esti mérkőzésen •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Josep Guardiola a szerda esti mérkőzésen
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sipos Jenő az idei magyar–szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság előkészületeiről azt mondta, hogy jól haladnak, minden a tervek szerint alakult eddig. A nyári felnőtt Eb-vel kapcsolatban – amelynek Budapest társházigazdája – azt emelte ki, hogy az UEFA szeretné az eredeti időpontban, az eredeti helyszíneken, az eredeti tervek szerint lebonyolítani tornát, de a járványhelyzet miatt még vannak bizonytalanságok. Szerinte március végén, április elején hozhat döntést a kontinentális szövetség a torna lebonyolításának részleteiről.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!