Az első félidőben a jól felállított, stabil magyar védelem minden orosz próbálkozást hárított, egy pillanatig sem forgott veszélyben Dibusz kapuja. Túloldalt sem akadt dolga Sunyinnak, a magyarok távoli és pontatlan lövésekkel próbálkoztak, ezek mind elkerülték a kaput.
Az első negyvenöt percben kiegyenlített volt a játék, az oroszok többet birtokolták a labdát, de fölényüket nem tudták veszélyes helyzetté alakítani.
Az első félidőben a statisztikák szerint a hazaiak mindössze egy lövéssel próbálkoztak, míg a magyarok négyszer, ám egyik lövés sem jutott el a kapuig.
A második játékrészben jóval aktívabb orosz csapat futott ki az öltözőkből, az 54. percben pedig feljegyezhettük az első kaput eltaláló lövést is, Dibusz védte Dzjuba lövését, amely Botkán irányt is változtatott. Az oroszok hajtották a vezető gólt, és pár perccel később már Dibusz is verve volt, Jonov lövése a lécről pattant vissza. Magyar részről Nego villant a 67. percben, Varga beadását követően került ziccerbe, közelről leadott lövése viszont Zsirkovról kifelé pattant.
A folytatásban főleg a hazaiak voltak aktívabbak támadásban, a magyarokból sokat kivett a védekezés: Dzjuba próbálkozott többször is, ám fejese, majd lövése is mellé ment.
A döntetlennel a magyar válogatott megerősítette második helyét az éllovas oroszok mögött. Ez volt a 21. összecsapása Marco Rossi szövetségi kapitánynak a magyar válogatott élén.
Rossi irányításával a magyar válogatott 10 győzelmet, 2 döntetlent és 9 vereséget ért el.
Magyarország legközelebb november 12-én az év legfontosabb mérkőzésén Izlandot fogadja Európa-bajnoki pótselejtezőn a Puskás Arénában, majd Szerbiát és Törökországot látja vendégül három, illetve hat nappal később a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!