Hirdetés

Magukra találtak a magyar fiúk, pontot szereztek az Eb-döntőstől

A magyarok felvették a harcot a sztárokkal teletűzdelt angol válogatottal
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. október 13., 00:03

A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.

MTI
2021. október 13., 00:03

Az angol drukkerek kapu mögött helyet foglaló keménymagja hangos füttykoncerttel fogadta a magyar himnuszt, amely alatt végig énekeltek. A magyar válogatott napra pontosan 119 évvel ezelőtt játszotta első hivatalos mérkőzését, akkor Ausztria vendégeként 5–0-s vereséget szenvedett.

Hirdetés

A találkozó gyászszünettel – amely hangos tapsvihar volt – indult az angolok 1966-ban világbajnok legendái, a szeptemberben elhunyt Jimmy Greaves és Roger Hunt tiszteletére.

Nem sokkal a kezdés után kisebb verekedés tört ki a magyar szektorban, fekete ruhás szurkolók csaptak össze a rendőrökkel, de rövid idő belül helyre állt a nyugalom. A rendőrség azért hatolt a szektorba, hogy előállítson egy drukkert, aki rasszista megjegyzésekkel illetett egy rendezőt.

Az első veszélyes helyzetre nyolc percet kellett várni, Shaw indult meg a bal oldalon, beadását követően pedig Nagy Zsolt az utolsó pillanatban tudott Kane elől menteni. A magyarok a 14. percben jutottak először a házigazdák kapujáig, egy szépen felépített támadás végén Sallai lőtt jócskán fölé.

A 24. percben előnybe kerültek a szervezetten futballozó magyarok a Nego által kiharcolt és Sallai révén értékesített büntetővel, ami önmagában bravúros teljesítmény, mivel az angolok idei 16 mérkőzésükből 12-szer gólt sem kaptak.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hátrányban az angolok még nagyobb nyomás alá helyezték riválisukat, melynek eredményeként a 37. percben egy szabadrúgást követően egyenlítettek: Stones volt eredményes.

A fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a játék, az angolok csak egy szöglet után tudtak veszélyes helyzetet kialakítani, igaz, Stones kis híján megszerezte második gólját. A 70. percben Kane kiugratásából Sterling került ziccerbe, de nem tudta elrúgni a labdát Gulácsi lábai mellett.

A magyar válogatott végig szervezetten futballozott, volt, hogy percekig tudta tartani a labdát a világsztárokkal teletűzdelt riválissal szemben, a 84. percben a csereként pályára lépő Hahn hős lehetett volna, de Nagy Zsolt labdaszerzése után tíz méterről nem találta el a kaput.

Az angolok az utolsó percekig próbálkoztak, de nem tudták újra feltörni a magyar védelmet.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzeti együttes az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6–3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában. Azóta nyolcszor vereséggel tért haza a szigetországból.

A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.

A csoportban Lengyelország idegenben verte Albániát, a mérkőzés szurkolói rendbontás miatt több mint negyedóráig félbeszakadt. 

Dánia 1–0-ra legyőzte Ausztriát az F csoportban, míg a skótok hasonló arányban nyertek Feröer ellen, így eldőlt, hogy a magyar válogatott a Nemzetek Ligája révén nem kvalifikálhat a vb-re.

Vb-selejtezők, 8. forduló, I csoport:
Anglia–Magyarország 1–1 (1–1)
London, Wembley Stadion, 69 380 néző, v.: Alejandro Hernández (spanyol)
gólszerzők: Stones (37.), illetve Sallai (24., 11-esből)
Anglia: Jordan Pickford – Kyle Walker, John Stones, Tyron Mings, Luke Shaw – Phil Foden, Declan Rice, Mason Mount – Raheem Sterling (Henderson, 76.), Harry Kane (Abraham, 76.; Ollie Watkins, 90+2.), Jack Grealish (Saka, 62.).
Magyarország: Gulácsi Péter – Lang Ádám, Szalai Attila, Kecskés Ákos – Nego Loic (Bolla Bendegúz, 90+2.), Nagy Ádám, Schön Szabolcs (Holender Filip, 68.), Schäfer András (Vécsei Bálint, 79.), Nagy Zsolt – Szoboszlai Dominik (Nikolic Nemanja, 90+2.) – Sallai Roland (Hahn János, 79.).

Labdarúgó világbajnokság, selejtező, I csoport, 8. forduló

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Anglia Anglia
8
6
2
0
24-3
20
2
Lengyelország Lengyelország
8
5
2
1
25-8
17
3
Albánia Albánia
8
5
0
3
11-7
15
4
Magyarország Magyarország
8
3
2
3
13-12
11
5
Andorra Andorra
8
2
0
6
7-19
6
6
San Marino San Marino
8
0
0
8
1-32
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

A sok gyenge eredmény után a 3. kalapból húzzák a román fociválogatottat az Eb-selejtezőn

A Svédország elleni vereséget követően hivatalossá vált, hogy a román labdarúgó-válogatott a harmadik kalapból várja a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyarok egyelőre a 2-esben vannak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!