Románia idegenben kezdi a 2024-es németországi rendezésű kontinenstorna selejtezősorozatát. Edward Iordănescu szövetségi kapitány együttese szombaton 21 óra 45 perctől a csoport leggyengébbje, Andorra vendégeként játszik. Ezt követően jövő héten kedden szintén 21.45-től hazai közönség előtt is bemutatkoznak, a bukaresti Nemzeti Arénában Fehéroroszországot fogadják.
Az I jelű csoportban még a nagy favorit Svájc, továbbá Izrael és Koszovó található. A késő ősszel záruló selejtezőmérkőzések végén az első két helyezett kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra.
A román válogatott kerete vasárnap a mogoșoaia-i edzőközpontban tartotta gyülekezőjét, majd elkezdték a felkészülést. A szakmai stábnak közben változtatnia kellett a keret összeállításán, miután a múlt hétvégi bajnoki mérkőzéseken két behívott játékos is lesérült.
A védelemben a Kolozsvári CFR csapatkapitánya, Mario Camora dőlt ki, aki izomsérülést szenvedett a Bukaresti Rapid ellen. Helyére a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK szélsőjét, Marius Ștefănescut hívták be, aki korábban két alkalommal már szerepelt a válogatottban. Támadó poszton nem számíthatnak George Pușcaș játékára sem, a Genoa légiósát a Konstancai Farul fiatal játékosa, Louis Munteanu váltja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!