A magyar bajnok zárt kapuk mögött mérkőzik meg a G csoport első számú esélyesével, a barcelonai hatóságok ugyanis a járványhelyzetre való tekintettel nem adták meg az engedélyt a katalán klubnak arra, hogy beengedjen szurkolókat a stadionba.
A Ferencváros győzelemmel hangolt a BL-rajtra, Szerhij Rebrov csapata még múlt pénteken pályára lépett, az NB I. 7. fordulójában 2–0-ra nyerte meg a Kisvárda elleni kiszállását, és átvette a vezetést a bajnokságban.
A Lionel Messivel felálló Barcelona ezzel szemben elveszítette a hétvégi bajnokiját, 1–0-ra kapott ki a Getafe otthonában, ahol elszenvedte első vereségét a La Liga új szezonjában.
A Barcelona és a Ferencváros találkozója kedden 22 órakor kezdődik a svájci Sandro Schärer játékvezető irányításával, és mindhárom román sportcsatorna élőben közvetíti. Ezt megelőzően 19 óra 55 perctől lejátsszák a csoport első mérkőzését, amelyen a Mircea Lucescu vezette Dinamo Kijev a Juventust fogadja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!