A török sajtó már megneszelte a szakítást, hiszen a helyi Fanatik szerint már hétfőn megszületett a döntés, miután a hétvégi fordulóban a Kayserispor 2–0-ra kikapott a Sivassportól.
Kedden este pedig a klub honlapján is megjelent a hivatalos bejelentés, amely szerint
Dan Petrescu családi okok miatt a klub vezetőségével közösen meghozott döntés szerint felbontja szerződését a Kayserisporral.
A Kolozsvári CFR-rel sikert sikerre halmozó Petrescu január 10-én írt alá a török élvonal középmezőnyében található csapathoz, irányításával a Kayseri két győzelmet, három döntetlent és három vereséget ért el, jelenleg a 16. helyen áll a 21 csapatos mezőnyben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!