Hirdetés

Döntetlenről várják a visszavágót a magyar csapatok, megismeri ellenfelét a Sepsi OSK

Fotó: UEFA

2021. július 15., 14:15

A Fehérvár és a Puskás Akadémia is döntetlenről várja a csütörtöki visszavágót a mostani idényben debütáló labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének első fordulójában. Csütörtökön késő este pedig kiderül, ki ellen játssza első hivatalos nemzetközi mérkőzését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK.

2021. július 15., 14:15

A székesfehérváriak az első mérkőzésen hazai pályán játszottak 1–1-et az örmény Ararat Jerevánnal, a felcsútiak pedig idegenben zártak ugyanilyen eredménnyel a finn Inter Turkuval szemben.

Az Ararat Jereván – amely a fővárostól 120 kilométerre lévő Gyumriban fogadja a magyar csapatot – az előző idényben negyedik helyen végzett az örmény élvonalban, a nemzetközi szereplés lehetőségét az Örmény Kupa megnyerésével harcolta ki. A székesfehérvári mérkőzésen a hazaiak sok helyzetet dolgoztak ki, de egy kivételével a legnagyobbakat is kihagyták, míg az ellenfél egy távoli lövéssel a ráadásban egyenlíteni tudott.

Hirdetés

Az európai kupaporondra másodszor kilépő Puskás Akadémiának abból a szempontból nehezebbnek ígérkezett a dolga, hogy az ellenfél játékban van – a finn élvonalban a mostani bajnokságban már 11 mérkőzést lejátszott, és dobogós helyen áll –, ennek ellenére az első félidőben a vendégeknek volt több helyzetük az odavágón. A fordulást követően kijött a szorításból a finn együttes, és meg is szerezte a vezetést, a felcsútiaknak azonban sikerült egyenlíteniük.

A párharcok végkimenetelénél már nem számítanak az idegenben lőtt gólok, vagyis bármilyen döntetlen esetén hosszabbítás lesz mindkét ütközetben, a győzelem viszont egyértelműen továbbjutást ér.

Második körbe kerülése esetén a Fehérvár az észt Paide Linnameeskond vagy a lengyel Slask Wroclaw csapatával, a Puskás Akadémia pedig a lett RFS vagy a feröeri KÍ Klaksvík együttesével játszik majd. A főtáblához négy párharcot kell megnyerni.

Az idén életre hívott harmadik számú európai kupasorozatban a magyar csapatok közül még a kupagyőztes Újpest érdekelt, a lila-fehérek a második selejtezőkörben a liechtensteini Vaduz ellen kezdik meg szereplésüket július 22-én.

Az M4 Sport mindkét csütörtöki mérkőzést élőben közvetíti.

Ellenfelet kap a Sepsi OSK

Csütörtökön késő este kiderül, hogy ki lesz a Sepsiszentgyörgyi OSK ellenfele a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének 2. fordulójában: a szlovák Spartak Trnava vagy a máltai Mosta csapata. A nagyszombati találkozó 21.45-kor kezdődik, az első összecsapáson, Máltában a Mosta meglepetésre 3–2-re nyert.

A Romániát képviselő FCSB, U Craiova és a nemzetközi porondon újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a 2. fordulóban kapcsolódik be a sorozatba.

Konferencia Liga, selejtező, 1. forduló, csütörtöki visszavágók:
Ararat Jereván (örmény)–MOL Fehérvár FC 16 órától (az első mérkőzésen: 1-1)
Puskás Akadémia FC–Inter Turku (finn) 20 órától (1–1)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!