Az angol együttes keddi közleménye szerint azonnali hatállyal váltak meg az ötszörös aranylabdás portugál támadótól,
aki egy múlt heti televíziós interjúban kritizálta a klubot és Erik ten Hag vezetőedzőt is.
Az MU-nál köszönetet mondtak Ronaldónak a csapatért tett szolgálataiért, illetve a legjobbakat kívánták neki és a családjának a jövőben. Mint írták, innentől kezdve csak a jövőre és a minél sikeresebb szereplésre koncentrálnak.
A 37 éves csatár egy hete arról beszélt: úgy érzi, „elárulták” őt a Manchester Unitednél, és az volt az érzése, hogy néhány ember nem akarta, hogy ott legyen.
„Nemcsak ebben az évben van így, hanem már az előző évben is ez volt” – fogalmazott az ötszörös aranylabdás támadó, aki az együttest edző Ten Hagot is kritizálta mondván, nem tiszteli, mivel a holland szakember sem tiszteli őt, ráadásul szerinte szándékosan provokálta, amikor az utolsó percekben pályára akarta küldeni őt a Tottenham Hotspur elleni bajnoki mérkőzésen.
– fogalmazott a támadó, aki – miután megtagadta, hogy beálljon – a lefújás előtt távozott a kispadról. Ten Hag a következő, Chelsea elleni mérkőzésen ezért a keretbe se nevezte Ronaldót.
„Azt gondolom, hogy direkt csinálta, provokálni akart nemcsak akkor, hanem már korábban is. Nem adja meg nekem azt a tiszteletet, amit megérdemelnék. Valószínűleg ez volt az ok, amiért otthagytam a Tottenham elleni összecsapást, amit őszintén megvallva bánok. De az, hogy az edző három percet ad nekem, számomra elfogadhatatlan. Nem ilyen típusú játékos vagyok, tudom, mit tudok adni a csapataimnak” – nyilatkozott Ronaldo, aki hangsúlyozta: szereti a Manchester Unitedet, de mióta a sikeredző Alex Ferguson elhagyta a csapatot, semmilyen fejlődést nem tapasztalt, a klub nem ott tart, ahol kellene.
Ronaldo először 2003-ban, Ferguson hívására szerződött az MU-hoz, amellyel 2009-ig háromszor nyert angol bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, az FA Kupát, a ligakupát és a klubvilágbajnoki trófeát egyszer-egyszer hódította el.
Később a Real Madridban és a Juventusban játszott, mielőtt tavaly nyáron visszaigazolt volna a manchesteriekhez, amelyben azóta 54 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett. Az MU-s karrierjét így összesen 346 mérkőzéssel és 145 találattal zárta.
Ronaldo jelenleg a portugál válogatottal a katari világbajnokságon szerepel, az együttes a H csoportban csütörtökön Ghána ellen kezd, majd Uruguayjal és a Koreai Köztársasággal találkozik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!