A marosvásárhelyi szakember a hírt az NSO érdeklődésére megerősítette. Korábban már szó volt arról, hogy a klub elnöke, Bernard Serin májusban, még a feljutás előtt támogatásáról biztosította Bölöni Lászlót. Sőt, még nem állt a csapat feljutó helyen a másodosztályban, amikor a magyar edző újabb 1 éves szerződést kapott a klubtól.
Később Bölöni arról beszélt, hogy a feljutás után előállt új helyzetben meg kell fontolnia, marad-e a lotaringiai klubnál. Úgy tűnik, most jutott nyugvópontra a helyzet, amikor további egyéves megállapodás helyett
a vezetőedző szempontjából minden bizonnyal kedvezőbb feltételekkel kétéves, 2025 nyaráig tartó egyezséget írtak alá a felek.
A napokban Metzben készül a csapat az augusztus 11-én kezdődő bajnokságra. Bölöniék a felkészülési időszak során eddig öt meccset játszottak (3 győzelem, 2 döntetlen).
A Metz egy felkészülési mérkőzést még játszik a holland Heerenveennel szemben, majd a Rennes (Bölöni itt is edzősködött korábban) ellen kezdi a bajnokságot, a második fordulóban pedig a Marseille lesz az ellenfele hazai pályán.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!