A marosvásárhelyi származású szakember pár hónappal ezelőtt még nagyon közel állt ahhoz, hogy átvegye a román válogatott irányítását, de végül nem sikerült megegyeznie az Román Labdarúgó-szövetséggel. Bár 69 éves, a román edzőben még mindig megvan a szenvedély és a lendület, és folytatni akarja pályafutását – írja az Eurosport a L'Equipe-re hivatkozva.
A franciák szerint Bölöni a Ligue 1-ből idén kiesett Metz csapat irányítását veszi át, és Frederic Antonetti helyét veszi át a kispadon, aki 2020 óta edzette a csapatot.
A korábbi 108-szoros román válogatott Bölöninek komoly tapasztalata van a francia futballban, hiszen a Creteil, majd az Orleans csapatában is játszott, míg edzőként a Nancy, az AS Monaco, a Rennes és a Lens kispadjára is leült.
Bölöninek jelenleg nincs csapata, utoljára a Panathinaikosznál volt edző, a görög együttest tavaly nyáron hagyta el.
A Metz Franciaország egyik nagy hagyománnyal rendelkező klubja, idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. A klubnak nincs bajnoki címe, legjobb helyezése a Ligue 1-ben az 1997–98-as szezonban elért második hely volt.
A Metz korábban a Francia Kupát (1984 és 1988) és a Francia Ligakupát (1986 és 1996) is megnyerte. Európában egy Intertotó Kupa-döntővel büszkélkedhet (1999), amelyet a West Ham United ellen veszített el.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!