A mérkőzés első helyzetét Ryan Mmaee révén még a bátran kezdő Ferencváros hagyta ki, utána viszont inkább a házigazda támadott többet, az első védést Dibusz Dénes mutatta be. Bár a Celtic egyértelmű mezőnyfölényben futballozott, a magyar bajnok nem adta fel a támadást, veszélyes akcióit azonban nem tudta végig vinni. A szünetig a kapusoknak annak ellenére nem sok dolga volt, hogy kifejezetten jó iramú mérkőzést vívott egymással a két zöld-fehér gárda.
A fordulást követően még nagyobb fölénybe került a hazai csapat, amely a vezetést is megszerezte, egy nagyszerű kiugratás után Furuhasi lőtt a hálóba. A bekapott gól érezhetően megzavarta a Ferencvárost, amely beszorult, a skótok pedig akár meg is duplázhatták volna az előnyüket, azonban Dibusz kivédte Callum McGregor büntetőjét.
A válogatott kapus bravúrja után rendezte sorait a magyar bajnok, ám továbbra is a védekezés emésztette fel az erejét. A hajrára elfáradt a Ferencváros, ezt kihasználva a Celtic egy újabb góllal eldöntötte a három pont sorsát és akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna.
A csoport másik mérkőzését csütörtökön játssza a spanyol Real Betis és a német Bayer Leverkusen, a Ferencváros legközelebb november 4-én a Celticet látja vendégül a Groupama Arénában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!