A Groupama Arénában rendezett mérkőzés első fele kiegyenlített játékot hozott, és habár a vendégek többet birtokolták a labdát, nem voltak veszélyesek Dibusz kapujára, így mindenkire meglepetésként hatott, amikor a 17. percben a világbajnok francia Nabil Fekir révén megszerezték a vezetést.
A Fradi fél óra játék után bátrabban kezdett futballozni, ám így sem tudott gondot okozni Rui Silvának, sőt Dibusznak akadt dolga, Guardado fejesét védte óriási bravúrral.
A szünetre mégis döntetlen állásnál vonultak a csapatok,
hiszen a 43. percben Uzuni támadta le agresszíven Pezzellát, labdát szerzett és kb. húsz méterről szenzációsan tekert a kapu bal oldalába.
A második játékrészben is bátor játékot láthattunk a Fraditól, a Betis nehezen tudta kihozni a labdát a hazai letámadások miatt, jöttek is a cserék. Az új emberek érkeztével ismét kiegyenlítetté vált a játék, majd a spanyolok átvették az irányítást, és az utolsó negyedóra kezdetén egy öngóllal ismét előnybe kerültek: egy szöglet után Wingóról pattant Dibusz kapujába a labda.
A hajrában hajszolta az egyenlítést a Ferencváros, de csak kisebb helyzetekig jutott, a Betis rutinosan kivédekezte a támadásokat, sőt az utolsó percben a csereként beállt Tello révén még egy gólt szerzett, a spanyolok 3–1-re nyertek.
A magyar bajnok, amely a nyitókörben a Bayer Leverkusen otthonában maradt alul 2–1-re, október 19-én a hozzá hasonlóan pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt sereghajtó Celtic Glasgow otthonában folytatja szereplését az Európa Ligában.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!