Hirdetés

Nem volt elég az emberelőny, búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Kolozsvári CFR

Hiába a több mint egy óráig tartó emberelőny, nem tudott vezetéshez jutni a CFR
Fotó: Agerpres/EPA

2020. augusztus 27., 00:06

A második selejtezőkör jelentette a végállomást a Kolozsvári CFR-nek a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a hazai bajnoki címvédő nem tudta kihasználni emberelőnyét, és tizenegyesekkel maradt alul hazai pályán a horvát Dinamo Zagrebbel szemben.

2020. augusztus 27., 00:06

A szerda esti mérkőzésen negyedóra játékot követően máris hátrányba került a CFR, Ivanusec lövését Bălgrădean a legrosszabb helyre ütötte ki, a remekül érkező Gojak vezetést szerzett a horvátoknak.

A kolozsváriak jól reagáltak a bekapott gólra, és meg is voltak a gólhelyzeteik, a legnagyobbat Deac hagyta ki, aki szöglet után kevéssel fölé lőtt. Nem tétlenkedtek a vendégek sem, a szünetig kétszer is a kapufát találták el.

A második félidő legelején a csereként beállt Rondon lövése centikkel elkerülte a kaput. Kevéssel ezután

az új igazolás, Debeljuh büntetőt harcolt ki, a vele szemben szabálytalankodó Theophile-Catherine-t kiállították, Deac azonban kihagyta a tizenegyest.

A folytatásban emberelőnyben játszó CFR-nek csak összejött az egyenlítés, Pereira távoli lövésénél a Dinamo kapusa nagyot hibázott, a labda a hálóban kötött ki. A kolozsváriak ezután is veszélyesek voltak, szabadrúgás után Vinicius fejesét Livakovic ezúttal hárította.

A játék képével ellentétben a horvátok negyedórával a vége előtt másodszor is előnyhöz jutottak, Bălgrădeanról ismét kijött a labda, amely Kastrati elé került, aki közelről talált be.

A hátralévő időben a CFR csak kínlódott, sokáig nem találta a gólhoz vezető útat, majd

amikor már senki sem számított rá, a ráadás perceiben Rondon nagyszerű kiugratásából Debeljuh kiegyenlített, és hosszabbításra mentette a párharcot.

Hirdetés

A kétszer tizenöt perces hosszabbításban a mindent eldöntő gól megszerzésére törekedett a CFR, de nem tudott igazán veszélyes helyzetig eljutni, sőt a legnagyobb lehetőség a horvátok előtt adódott.

A továbbjutó kiléte a tizenegyes-párbajban dőlt el. Az ötödik sorozatnál a kolozsváriaknak megvolt az esélyük a továbbjutásra,

de Golofca kihagyta a sorsdöntő lövést, aztán a hetedik párban Boli is hibázott, így a Dinamo Zagreb folytatja tovább a BL-selejtezőben.

A Kolozsvári CFR számára marad az Európa Liga, ahol két selejtezős párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy tavalyhoz hasonlóan ismét a főtáblán szerepeljen.

Labadrúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló:
Kolozsvári CFR–Dinamo Zagreb 2–2 (0–1, 2–2), 5–6 tizenegyesekkel.
Gólszerzők: Pereira (64.), Debeljuh (90+3.), illetve Gojak (14.), Kastrati (78.).
Kiállítva: Theophile-Catherine (51.).
CFR: Bălgrădean – Burcă (Susic, 82.), Vinicius, Boli, Camora – Djokovic, Bordeianu (Itu, 113.), Pereira (Golofca, 68.), Chipciu (Rondon, 46.), Deac – Debeljuh. Edző: Dan Petrescu.
Dinamo: Livakovic – Stojanovic, Theophile, Dilaver, Leovac – Gojak, Ivanusec (Petkovic, 68.), Ademi, Orsic (Moharammi, 107.) – Majer (Kastrati, 54.), Gavranovic (Gvardiol, 54.). Edző: Zoran Mamic.
Vezette: Antonio Carvalho (portugál).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!