Szondy Zoltán, a klub elnöke elmondta, hogy Valentin Suciu vezetőedzővel szerződést hosszabbítottak, a csapat másodedzője pedig Bajkó Barna lesz.
„Számomra furcsa, hogy szinte az egész romániai futballközvélemény azon csodálkozott, hogy szerződést hosszabbítottunk a vezetőedzővel, Valentin Suciuval. Ha valaki dolgozik, rendesen elvégzi a munkáját, eléri a kitűzött célt, akkor miért válnánk meg tőle? Én nem értem ezt a Romániában divatos edzőmenesztési szokást.
Még komoly edzői tapasztalata nincs Bajkónak, de Suciu mellett fejlődhet, és bízom benne, hogy jól ki is fogják egészíteni egymást” – mondta el Szondy.
A klubelnök szerint a csapat gerincét megtartják. „Marad a stratégiánk, ugyanaz a felépítése lesz a felnőtt csapatnak, mint az elmúlt szezonban. Lesz 2–3 remélhetőleg jó minőségű idegenlégós, mellettük magyar játékosok, természetesen a keretben lesz sok akadémista, sok saját nevelésű játékos.
Neveket egyelőre nem mondunk, mert több játékosunkat csábítják más csapatokhoz, de mi is csábítunk pár játékost. Egyelőre nincs kialakult keretünk” – nyilatkozta Szondy.
A felkészülést június 24-én kezdi el az FK Csíkszereda, a csapat az első időszakban Csíkszeredában tartja majd az edzéseit, ezt egy külföldi edzőtábor követi.
Hivatalos döntés ugyan még nincs, de az FK első embere szerint a másodosztályú bajnokság hasonló lesz az elmúlt szezonéhoz. A dolgok jelen állása szerint a Konstancai Farul már nem lesz az ellenfelek között, helyére valószínűleg Lénárdfalva fog visszakerülni a mezőnybe. A várólistán a következő a Resica, ha lesz üres hely, akkor ők is tagjai lehetnek a húszfős mezőnynek.
„Tudjuk, hogy a kiesett csapatok közül a Jászvásári Poli komolyan készül, azt is tudjuk, hogy a Nagyszeben és az Astra Giurgiu háza táján bonyodalmak vannak, de ez napról napra változhat” – tudtuk meg Szondytól.
Az FK Csíkszeredától idén nyáron távozik Raul Palmeș, aki a 2. ligás Concordia Chiajnához igazolt, Csonka Bonifác, aki az NB 2-es Győr színeiben folytatja pályafutását, valamint az argentin Juan Francisco Bauza, aki az élvonalba feljutott FC U Craiova 1948 csapatához igazolt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!