Hirdetés

Nem tudott élni az emberelőnyével a Kolozsvári CFR, az FCSB és a Farul továbbjutott

Az Adana Demirspor túl kemény ellenfélnek bizonyult
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 CLUJ-NAPOCA

Az előző évekhez képest ebben a szezonban már a második selejtezőkörben búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól a Kolozsvári CFR. A török Adana Demirspor túl kemény ellenfélnek bizonyult a labdarúgó Európa Konferencia Ligában.

2023. augusztus 03., 23:32

Döntetlenről várta a nagyon keménynek ígérkező csütörtök esti törökországi visszavágót a kolozsvári gárda, miután a hazai első mérkőzésen 1–1-es döntetlen született.

Hirdetés

Az első lehetőséget még a házigazdák dolgozták ki, aztán Bîrligea kétszer is megszerezhette volna a vezetést a CFR-nek, de előbb a kapufára fejelt, majd az oldalhálóba lőtt.

Andrea Mandorlini vezetőedző csapata a legrosszabbkor, a szünet előtt került hátrányba, amikor szögletnél nem figyeltek a vendég játékosok és Akintola a kapu torkából a hálóba juttatta a labdát.

A 62. percben összejött az egyenlítés a kolozsváriaknak, Sava hosszú kirúgása után Yeboah csúsztatott fejjel Bîrligea felé,

akivel szemben a kapuralövés előtti pillanatban Gravillon utolsó védőként a tizenhatoson belül szabálytalankodott és piros lapot kapott.

A büntetőt a korábbi román válogatott hátvéd, Vasile Mogoș értékesítette.

A végén a győztes gólért küzdött a CFR – amelynél bemutatkozott az ukrán Jevhen Konopljanka –, Muhar került lövőhelyzetbe, de a befejezése erőtlen volt.

Az emberhátrányban játszó házigazdák a nyolc perces hosszabbításban szabadrúgás végén eldöntötték a továbbjutás kérdését, amikor a horvát védőről Ndiaye elé pattant a labda, aki nem hibázta el a befejezést.

A Kolozsvári CFR az elmúlt négy szezonban mindig bejutott valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe, idén viszont már a második selejtezőkörben kénytelen búcsúzni a nemzetközi porondtól.

Az FCSB és a Farul is hátrányból fordított

A további romániai együttesek közül az FCSB és a Konstancai Farul is kiharcolta a továbbjutást, így csatlakoztak a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK mellé a harmadik selejtezőkörbe, amely összesítésben 6–0-ra kiütötte a bolgár CSZKA Szófiát.

A bukarestiek és a konstancaiak is hátrányból fordítva szerezték meg az egyaránt 3–2-es győzelmet a bolgár CSZKA 1948 Szófia, illetve az örmény FC Urartu ellen. A következő fordulóban az FCSB a dán Nordsjaellanddal, a Farul az észt Flora Tallinnal találkozik.

Labdarúgó Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó:
Adana Demirspor–Kolozsvári CFR 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Akintola (43.), Ndiaye (90+4.), illetve Mogoș (68., büntetőből.).
CFR: Sava – Mogoș, Kresic, Ajeti, Camora – Cvek (Otele, 90+5.), Muhar, Avounou (Tahcidisz, 75.), Krasniqi (Konopljanka, 75.) – Yeboah (Manea, 75.), Bîrligea (Betancor, 75.). Edző: Andrea Mandorlini.
Továbbjutott az Adana Demirspor 3–2-es összesítéssel.

FCSB–CSZKA 1948 Szófia 3–2 (1–0).
Gólszerzők: Djokovic (27., 82.), Oct. Popescu (90+1.), illetve Pedrinho (49), Daskalov (68.).
Továbbjutott az FCSB kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel.

FC Urartu–Konstancai Farul 2–3 (1–0).
Gólszerzők: Antwi (11.), Sabua (47.), illetve Nedelcu (53.), Alibec (57., 90+1.).
Továbbjutott a Farul kettős győzelemmel, 6–4-es összesítéssel.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!