Az elmúlt hétvégi havazás miatt a csapatok kérésére jó pár mérkőzést elhalasztottak a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban. A pontvadászat ezen a hétvégén nem folytatódik, miután a klubok jelezték, a télies időjárás, illetve a játékosok fáradtsága miatt inkább tavasszal pótolnák a találkozókat.
„Többen is jelezték, hogy elég volt, nehezen tudnak összegyűlni, a pályák állapota pedig már nem a legjobb. A végrehajtó biztosságot ezért kedden délutánra összehívtam, ahol elfogadtuk a kérésüket, így ebben a naptári évben már nem lesz több meccs.
A Hargita megyei 4. Liga, az Udvarhely és a Csík körzeti, illetve az ifjúsági korosztályos pontvadászat is kiveszi téli pihenőjét” – mondta el megkeresésünkre a HMLE elnöke, Tamás Zoltán.
Hozzátette, meglátása szerint a hátramaradt meccseket meg lehetett volna rendezni.
A 4. Ligából és a Csík körzetiből még két fordulót kellett volna lejátszania a mezőnynek. Az előbbiek esetében ezeket 2025. február 16-án és 23-án rendezik meg – amennyiben az időjárás megengedi. Ha nem, akkor ezeket a tavaszi szezonban hétköznap ütemezik.
Utóbbinál a 13. fordulóval, 2025. március 9-én indul a pontvadászat.
Az Udvarhely körzeti esetében – négy találkozót leszámítva – lejárt az őszi idény, itt a bizottság március 16-án indítja a visszavágókat. Azt a négy találkozót pedig egy héttel azelőtt rendezik meg.
Egyetlen mérkőzést játszanak ebben az évben, a Romám Kupában a Siménfava–Homoródalmás összecsapást november 30-án, szombaton. Ennek győztese majd Szárheggyel csap össze az új naptári évben.
A Hargita megyei korosztályos ifjúsági focibajnokságok a tervek szerint 2025. március 16-án folytatódnak – döntötte el a HMLE végrehajtó bizottsága.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!