Hirdetés

Nem botlottak az élmezőny tagjai az Udvarhely körzetiben

Nem tudta otthon tartani a pontokat Bogárfalva
Fotó: László Ildikó

2023. október 17., 15:39

Papírforma szerint alakultak a mérkőzések az Udvarhely körzeti labadrúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában. Az A csoportban Betfalva továbbra is menetel, míg a B-ben az éllovas Székelyvarság előnye öt pontra nőtt.

2023. október 17., 15:39

A körzetiben újonc Betfalva továbbra is kiváló formában játszik, a hétvégén Etéden nyert négy góllal és továbbra is vezeti a csoportját. Üldözői sem botlottak, Homoródszentpálnak nagyot kellett küzdenie Kobátfalva ellen, hogy otthon tartsa a három pontot, míg Farcád jóval könnyebben győzött idegenben, Homoródszentpéteren. Amúgy a szentpáliakon kívül egyik hazai csapat sem szerzett pontot az A csoportban.

A B csoportban Székelyvarság nyert, Korondról vitte el a pontokat és tartja első helyét, öt egységgel vezet a hétvégén szabadnapos Malomfalva előtt. A dobogóra feljött Lövéte, miután hátrányból legyőzte Kápolnást. Farkaslaka két góllal is vezetett Zetelaka II. ellen, végül csak egy pontot tudott otthon tartani a parádés, 4–4-gyel véget ért mérkőzésen.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hirdetés

A hétvégi mérkőzéseken öt piros lapot osztottak ki a játékvezetők, de egyik sem volt kirívó eset, a játékosok második sárga lapot követően lettek kiállítva.

Vasárnap mindkét csoportban rangadók lesznek, az első helyezettek a másodikokat fogadják: az A-ban Betfalva Szentpált, a B-ben Varság Malomfalvát.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

5. Liga, Udvarhely körzeti bajnokság, A csoport, 8. forduló:
Homoródszentpál–Kobátfalva 2–1 (0–1),

gólszerzők Csinta Lajos László (59.), Egyed Csongor (84.), illetve Major Gáspár (42.);

Homoródszentpéter–Farcád 2–6 (1–4),
gólszerzők Nágó Domokos (34.), Zoltán Csaba (57.), illetve Vass Dávid (3., 16., 90.), Benedek Elemér (20.), Molnár Károly (25., 55.),
kiállítva Máté Csaba (65., Szentpéter);

Siménfalva–Oklánd 1–3 (0–3),
gólszerzők Szabó Szilveszter (85.), illetve Egyed Norbert (1.), Csiki Miklós (13., 23.);

Etéd–Betfalva 0–4 (0–3),
gólszerzők Florin Sorodoc (34., 37., 45.), Csapai Róbert (56.);

Gagy–Szentábrahám 0–2 (0–1),
gólszerzők Bodó Balázs (5.), Vass Andrei (90.);

Bögöz–Nagygalambfalva 1–2 (0–0),
gólszerzők László Arnold (68.), illetve Magyari Tamás (63.), Miklósi Zoltán (90+2.).

Felsőboldogfalva szabadnapos volt.

Udvarhely körzeti, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Betfalva Betfalva
7
6
1
0
29-5
19
2
Homoródszentpál Homoródszentpál
8
6
0
2
22-12
18
3
Farcád Farcád
8
5
1
2
23-12
16
4
Szentábrahám Szentábrahám
7
5
0
2
23-8
15
5
Nagygalambfalva Galambfalva
8
4
1
3
13-10
13
6
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
7
4
1
2
12-11
13
7
Etéd Etéd
8
3
2
3
19-16
11
8
Oklánd Oklánd
7
3
1
3
11-16
10
9
Bögöz Bögöz
7
3
0
4
16-17
9
10
Homoródszentpéter Szentpéter
7
2
0
5
12-25
6
11
Siménfalva Siménfalva
8
1
1
6
8-30
4
12
Gagy Gagy
7
1
0
6
5-19
3
13
Kobátfalva Kobátfalva
7
0
2
5
5-17
2
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

B csoport, 8. forduló:
Zeteváralja–Alsósófalva 1–1 (0–0),
gólszerzők András Levente (60.), illetve Farkas Károly (50.);

Farkaslaka–Zetelaka II. 4–4 (3–3),
gólszerzők Balog Arnold (3., 10., 26.), Fancsali Levente (67.), illetve Benedek Zsolt (7.), Orbán István (32., öngól), Ilyés Richárd (43., 87.),
kiállítva Lázár Előd (43., Farkaslaka);

Lövéte–Kápolnás 3–1 (0–1),
gólszerzők András László (47.), Kelemen Emil (54.), Gergely Lóránd (90+1.), illetve Both Lajos (27.),
kiállítva Péter Béla (85., Kápolnás);

Parajd–Máréfalva 4–2 (2–1),
gólszerzők Ungvári Bence (8., 87.), Ráduly Sándor Attila (11., 60.), illetve Pál Árpád (23.), Süketes Csaba (47.);

Bogárfalva–Szentlélek 1–3 (0–1),
gólszerzők Györgydeák Tibor Milán (57.), illetve Hajdó Roland (29.), Albert Ferenc (69.), Bencze Zoltán (73.)
kiállítva Miklós Attila (65.), illetve Fancsali Bence (61.);

Korondi Ifjúság–Székelyvarság 1–3 (1–2),
gólszerzők Máthé Barna (33), illetev Dénes Tibor (38.), Józsa Rajmund (41.), Berkeczi Ervin (90+3.).

Malomfalva szabadnapos volt.

Udvarhely körzeti, B csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Elkészült az Udvarhely körzeti teremtorna csoportbeosztása és menetrendje

Tizenhat együttes csap össze az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok teremtornáján. Megvolt a sorsolás, egyben a mérkőzések párosításai is elkészültek.

A helyszín nem változott, megvan, mikor lesz a Csíki körzetiben szereplő futballcsapatok idei teremtornája

Eldőlt, hogy 2026. január végén rendezik meg idén a Csík körzeti bajnokságban, az 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban szereplő csapatok téli teremtornáját.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Bepótolták az elnapolt meccset, kitűzték a teremtorna időpontját az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Pont került az őszi idényre az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A téli szünetben a nagypályások a terembe vonulnak.

Pontegyenlőség az Udvarhely körzeti 6. Liga élén, a gólkülönbség döntötte el az őszi bajnokot

Az utolsó játéknap mérkőzéseit tudta le a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Az élen állók nem botlottak, így ketten pontegyenlőséggel mennek a téli szünetre.

Az Alsósófalva hozta az élen állók rangadóját

A Zetelaka II. fiatalos lendülete nem volt elégséges az alsósófalviak tapasztaltabb játéka ellen, így utóbbiak megőrizték a veretlenségüket az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Etéd elkönyvelte első győzelmét.

A címvédő kikapott az Udvarhely körzeti sereghajtójától, a Parajd az őszi bajnok

Mind az 5., mind pedig a 6. Ligában születtek meglepetések a 11. forduló találkozóin az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Előbbi letudta az odavágókat, az utóbbi mezőnyének még két játéknapja hátra van.

Fordított a Fiság, felzárkózott a Csík körzeti élmezőnyéhez

Véget ért az őszi szezon a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, ahol a Szépvíz és a Csíklázárfalva vezeti a rangsorokat. A bajnokság tavasszal folytatódik, idén azonban még kupamérkőzést játszanak a csapatok.

Parajd újból az élre állt, fordításokban nem volt hiány az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A tizedik játéknapot tudta le a mezőny az Udvarhely labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában a Parajd tett egy lépést, hogy megnyerje az őszi idényt, a 6. Ligában több mérkőzésen is megfordították az állást a hátrányban lévő együttesek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!