Hirdetés

Nehézzé tette csapatának a meccset a Kolozsvári CFR kulcsembere

Ciprian Deac meggondolatlan tette miatt emberhátrányba került a kolozsvári csapat
Fotó: Pinti Attila

Több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott hazai pályán a Kolozsvári CFR a ciprusi Páfosz ellen. Ciprian Deac kiállítása megnehezítette a dolgukat, ennek ellenére megőrizték a minimális előnyt a labdarúgó Konferencia Liga play-off körében.

2024. augusztus 22., 22:46

Támadólag kezdte a csütörtök esti mérkőzést a kolozsvári együttes, a 10. percben Bîrligea befejezése gyengére sikeredett, de

az első negyedóra lejártával a koszovói Korenica távoli találatával már megszerezte a vezetést.

Ezután hamar veszélyeztettek a vendégek is, de pontatlanok voltak, majd a CFR átengedte a kezdeményezést. A szünethez közeledve emberhátrányba került Dan Petrescu csapata, miután

az együttes veteránja, Ciprian Deac meggondolatlanul nyakon ütötte az ellenfelét, és a videóbíró igénybevételével kiállították.

A pihenő előtt megvolt a lehetősége az egyenlítésre a Páfosznak, Derrick Luckassen azonban ígéretes helyzetben fölé lőtt.

Hirdetés

Térfélcserét követően egyből magához vette az irányítást a ciprusi gárda, amely gyorsan betalálhatott volna, azonban a brazil Anderson Silva közelről nagy ziccert hagyott ki.

A folytatásban nem tudták komoly nyomás alá helyezni a hazai kaput, a kolozsváriak védelme jól zárt, így a legtöbb támadásuk elhalt a tizenhatos előterében.

A CFR nagyon ritkán jutott el az ellenfél kapujáig, a végjátékban Nkololo előtt adódott lehetőség, de célt tévesztett. A lefújásig kihúzták kapott gól nélkül, így újabb lépést tettek a főtáblára kerüléshez, minimális előnyből várják a jövő heti ciprusi visszavágót.

Labdarúgó Konferencia Liga, play-off kör, odavágó:

Kolozsvári CFR–Pafosz 1–0 (1–0).

Gólszerző: Korenica (17.).
CFR: Popa – Mogoș, Boben, Kresic, Camora – Artean, Keita (Djokovic, 87.), Tachtsidis (Nkololo, 64.) – Deac, Bîrligea (Michael, 76.), Korenica (Abeid, 87.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!