Hirdetés

Nehéz sorozat előtt az FK Csíkszereda, tíz nap alatt két bajnoki és egy kupameccs

Az FK-s fiúk keményen készülnek
Fotó: Facebook/FK Csíkszereda

2024. október 26., 15:28

A labdarúgó 2. Liga 11. fordulójának zárómeccsén, vasárnap délelőtt 11 órától az FK Csíkszereda a tavaly még az élvonalban szereplő FCU Craiova 1948 együttesét fogadja. Ilyés Róbert vezette fel a bajnokit.

2024. október 26., 15:28

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője a mérkőzés előtt kihangsúlyozta, hogy egy nehéz sorozat előtt áll a csapat: a vasárnapi meccs után hét közben a Román Kupában a Galaci Oțelult fogadják, majd következik a Slatina elleni bajnoki, ami sorsdöntő lehet.

„Nem az első olyan mérkőzésünk, amikor edzőváltáson átesett ellenfél ellen lépünk pályára. Ez kemény feladat a stábnak, mert játékrendszert válthatnak, és kevésbé tudunk felkészülni belőlük. Nagyjából kielemeztük őket, úgyhogy tudjuk mi az erősségük, mi a gyenge pontjuk.

Sokat azon ők se tudnak változtatni, de mindenesetre a véleményem az, hogy egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani”

– nyilatkozta Ilyés Róbert.

Hirdetés

Kapcsolódó

Arról, hogy rövid időn belül három tétmeccset kell játszaniuk, Ilyés kiemelte, hogy az FK-nak van egy mély kerete, hogy ha kell, mind a 11 játékost ki tudják cserélni. „Nagyon komolyan kezeljük a kupameccset is, ott is szeretnénk bizonyítani, pontot, pontokat akarunk szerezni. Mind a két mérkőzés nagyon fontos számunkra, a harmadik még messze van. Egyszer kezdjük a Krajovával. Jó minőséget képviselnek, ám nem sikerült nekik eddig az, amit elvárt a vezetőség, hogy pontokat gyűjtsenek.

Ettől eltekintve látszik, hogy jó csapat, szép játékuk van, próbálnak futballozni, úgyhogy számunkra nagy kihívás lesz az oltyánok elleni mérkőzés”

– összegzett Ilyés.

A vendégeknél edzőváltás történt, az FCU Craiova 1948 SA közös megegyezéssel szerződést bontott Marius Croitoru vezetőedzővel.

A vasárnap 11 órakor kezdődő FK Csíkszereda–FCU Craiova 1948 mérkőzést a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 élőben közvetíti. A mérkőzést a Iulian Dima (Bukarest), Ionuţ Marius Bobe (Bukarest) és Stelian Slabu (Brassó) hármas vezeti, a tartalék játékvezető Răzvan Negară (Vaslui) lesz. Megfigyelők: Cristian Petropulos (Gyulafehérvár) és Cristian Sava (Bákó).

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 11. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Nem osztottak pontot a Marosvásárhelyi ASA-nak Buzăuban

Két győzelem és egy döntetlen után megszakadt a Marosvásárhelyi ASA veretlenségi sorozata, miután 1–0-ra alulmaradt a Metalul Buzău otthonában a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 9. fordulójában.

Döntetlennel mutatkozott be a sereghajtó ellen a Szatmárnémeti Olimpia VSK kispadján Ilyés Róbert

Kétszer is vezetett a Bukaresti Dinamo SK otthonában a Szatmárnémeti Olimpia VSK. Mindkétszer kiegyenlített a fővárosi együttes, így döntetlennel zártak a labdarúgó 2. Liga szombati meccsén.

Folytatódik a 2. Liga, a Marosvásárhelyi ASA meccsét nem közvetítik

Közel két és fél hetes szünet után folytatódik a labdarúgó 2. Liga: a 9. forduló mérkőzéseit csütörtöktől vasárnapig rendezik. Ezen a játéknapon négy találkozót közvetítenek a televízióban, a Marosvásárhelyi ASA szombati kiszállása nincs közöttük.

Ilyés Róbert: „olyan közösséget találtam, ahol csendben tudok dolgozni”

A bajnoki szünetben vette át a 2. Ligában szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK irányítását Ilyés Róbert. Az FK Csíkszereda volt vezetőedzője a Székely Sportnak adott interjúban elmondta, nagy energiával érkezett, bizakodó, hogy sikeres lesz a csapat élén.

Kétórás edzőmeccsen győzött a Sepsi OSK az ASA ellen

Felkészülési mérkőzést játszott egymással szombaton kora délután a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA. A Sepsi Duna Arénában rendezett találkozó kétszer hatvan percet tartott, és a háromszéki együttes 2–1-es győzelmével ért véget.

Újra megmérkőzik egymással a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA

Felkészülési mérkőzésen találkozik egymással a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA a bajnoki szünetben. A hétvégi meccsen ismét a háromszéki együttes lesz a házigazda.

Magyari Szilárd a felsőházi rájátszásba jutna a Slatinával

Nyolc forduló után veretlenül vezeti a román labdarúgó 2. Ligát a CSM Slatina. Az együttes farkaslaki származású támadója, Magyari Szilárd szerint nem véletlen a remek menetelésük, céljuk pedig bejutni a felsőházi rájátszásba.

Bejelentették, Ilyés Róbert a Szatmárnémeti Olimpia VSK új vezetőedzője

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, Ilyés Róbert megegyezett a labdarúgó másodosztályban szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK-val és kinevezték az együttes új vezetőedzőjének.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Edző nélkül a Szatmárnémeti VSK, Ilyés Róbert lehet a befutó

Nyolc forduló után továbbra is nyeretlen a labdarúgó 2. Ligában a Szatmárnémeti VSK. Az utóbbi vereséget követően megvált vezetőedzőjétől, Alexandru Pelicitől.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!