A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) honlapján közzétették az U17-es lányválogatottba behívott labdarúgók névsorát. Az Irina Giurgiu által felkészített együttesbe a bajnok Kolozsvári U Olimpiától és a kupagyőztes Székelyudvarhelyi Vasas Feminától került be a legtöbb játékos.
A székelyföldi csapatból négyen kaptak meghívót, Tóth Györgyi és Szász-Bence Brigitta hátvédek, a középpályás Orbán Aranka és a gólfelelős Mitri Rita.
A lányoknak csütörtökön fújtak gyülekezőt a mogoșoaia-i edzőközpontban. A korosztályos válogatott tagjai a következő napokban az Ilfov megyei településen készülnek az idei Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörére. Az FRF közlése szerint a nemzeti csapat március 17-én utazik Szombathelyre, ahol a magyar válogatotton kívül Oroszország és Izland lesz az ellenfele.
Az Eb-t a tervek szerint május 9–22. között rendezik Svédországban, a házigazdák mellett az elitkör hét csoportgyőztese jut ki a tornára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!