Az Eb-selejtezők B Ligájában a 2-es csoport küzdelmeit Albániában rendezték, a romániai válogatottba három Vasas Femina-játékos volt meghívva, Orbán Aranka, Tóth Györgyi és Horváth Anita mindhárom mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget Massimo Pedrazzini szövetségi kapitánytól. A válogatott mindegyik mérkőzését megnyerte, gólt nem kapva jutott fel az A Ligába.
Horváth Anita mindegyik mérkőzésen gólt szerzett, Örményország ellen kettőt, illetve Albánia és Litvánia ellen is betalált – utóbbi meccsen győztes találatot szerzett. A továbbjutó együttesnek tagja volt Tankó Réka, az FK Csíkszereda kapusa is, de őt Pedrazzini nem küldte pályára az albániai meccseken.
Az U17-es korosztályú válogatottak is Eb-selejtezőt játszottak, a bufteai tornán szereplő válogatottba Andra Vela szövetségi kapitány az FK Csíkszeredától két játékost hívott be: Szőke Eszter középpályást és Balog Boglárka kapust.
Szőke a Litvánia felett aratott 2–0-s sikerből kivette a részét, hiszen ő szerezte az első gólt, majd a kedden Kazahsztántól elszenvedett 2–1-es vereség során egy félidőt játszott, Balog egyik találkozón sem kapott lehetőséget. Románia jobb gólkülönbségének köszönhetően csoportja élén végzett, és feljutott az A Ligába.
Az Eb-selejtezők tavasszal folytatódnak, mindkét korosztályban a 28 válogatottat hét csoportba fogják sorsolni, a csoportgyőztesek kijutnak a kontinenstornára, az U19-esek július 18–30. között Belgiumban, az U17-esek pedig május 14–26. között Észtországban játszanak majd.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!