A felkészülési időszak első barátságos meccsén múlt hétvégén hazai környezetben a marosvásárhelyiek 6–2-re nyertek a Gyulafehérvári CSU ellen.
Szerdán délután a Sziget utcai stadion melletti műfüves pályán újra 3. ligás ellenféllel, a Kézdivásárhelyi SE-vel találkoztak. Az ASA győzelméhez ezúttal sem férhetett kétség, mindkét félidőben kétszer találtak be, Rareș Trif, George Ganea, Major Samuel és Antonio Cruceru góljaival 4–0-ra fölényesen múlták felül a vendégeiket.

Eusebiu Tudor vezetőedző együttese szombaton újabb edzőmérkőzést játszik hazai pályán, amikor a másodosztályú Sellenberki SK lesz az ellenfele.
Ezt követően február 3. és 13. között törökországi edzőtáborban vesznek részt, ahol szintén több felkészülési találkozó szerepel a programban. Egyelőre egyet szögeztek le, az ukrán élvonalban érdekelt Epicentr Kamyanets gárdájával találkoznak Antalyában.

A Marosvásárhelyi ASA remek őszi szezont követően a negyedik helyen tölti a téli szünetet a 2. Ligában. Az év elején a csapat öt új játékossal erősítette meg a keretét, és az alapszakasz utolsó négy fordulójában egyértelmű célja, hogy bejusson a felsőházi rájátszásba.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!