Amint a táblázat is mutatja, a szombati találkozón kiegyensúlyozott erők küzdelme várható. A piros-fehérek jelenleg az alsóház rangsorának harmadik helyén állnak, és csak több rúgott góljuknak köszönhetően előzik meg egy pozícióval a nagyszebeni együttest, amely azonban eddig egy meccsel kevesebbet játszott. A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság újraindításakor a két csapat egymás ellen játszotta első tétmérkőzését, a júniusi összecsapás 1–1-es döntetlennel végződött, miután Fülöp István találatára Yazalde Pinto válaszolni tudott.
Azóta az FC Hermannstadt edzőt is váltott, Vasile Miriuță helyét a spanyol Ruben Albes vette át a kispadon,
és irányításával a kezdeti gyengélkedést követően csapata zsinórban három győzelmet aratott.
A jó formában levő nagyszebeniek ellen tehát nem lesz könnyű dolga az OSK-nak, de ennek tudatában van Leo Grozavu is, a piros-fehérek vezetőedzője, aki szerint azzal az elhatározással lépnek majd pályára, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek. A szentgyörgyiek trénere egyébként úgy látja, hogy miután néhány napja a Bukaresti Dinamo hat labdarúgójánál koronavírus-fertőzést mutattak ki, és ha más csapatoknál is előáll hasonló probléma, a bajnokságot időnap előtt fel fogják függeszteni.
„Tudjuk jól, hogy a Nagyszeben megnyerte legutóbbi három mérkőzését. Jó játékosaik vannak, és úgy tűnik, az új edzővel elkapták a ritmust. Szilárd, erős csapat, ezért nehéz meccsre számítok ellenük. Úgy gondolom, hogy az a döntetlen, amellyel az odavágó végződött, nem tükrözi a pályán történteket,
Szeretném, ha a bíráskodás nem befolyásolná a bajnokság végét, a győztes kiléte pedig a pályán dőlne el, és nem játékvezetői tévedések nyomán” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.
Bízik a csapatban és győzelmet vár az FC Hermannstadt ellen Nicolae Carnat, a háromszékiek fiatal játékosa, aki a kupadöntőre is előretekintve kiemelte, egy labdarúgó számára ritkán adatik ilyen alkalom, ezért mindent meg fognak tenni a siker érdekében.
„Egy jó formában levő ellenfél ellen játszunk,
Majd következik a kupadöntő, ami számomra rendkívüli dolog. Játékosként beleadok majd mindent, hogy elhódítsuk a trófeát, hiszen ez egy egyedi alkalom, nem tudni, hogy pályafutásunk során mikor találkozunk még egy ilyen lehetőséggel” – fogalmazott a piros-fehérek jobbszélsője.
A szombaton 18 órakor kezdődő FC Hermannstadt–Sepsi OSK találkozót a román sportcsatornák, a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport élőben adják, de a mérkőzés magyar kommentárral az m4sport.hu oldalon is követhető majd élő adásban, az M4 pedig egy órás késéssel csúsztatva közvetíti.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!