Június 1-jén és 2-án rendezik a tornát, amelyen a házigazda Kolozsvári U mellett a Temesvári Poli, a Bukaresti Rapid és az FK Csíkszereda érdekelt.
A sorsolás szerint, június 1-én reggel 9 órától az első elődöntőben Kolozsvári U–FK Csíkszereda párharc lesz, majd 12.30-tól a Temesvári Poli és a Bukaresti Rapid küzd a döntőbe jutásért. A helyosztókat másnap, vasárnap, június 2-án rendezik, szintén 9 órától és 12.30-tól.
Az U15-ös női korosztályban a mérkőzések 2x35 percesek. Az FK Csíkszereda egymást követően a harmadik alkalommal jutott be a legjobb négy közé, de még egyszer sem sikerült érmet szereznie.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!