A szurkolói rendbontások miatt az UEFA 104.500 eurós pénzbüntetést szabott ki a Román Labdarúgó Szövetségre. A román drukkerek a xenofób megnyilvánulások mellett pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára a Finnország elleni bukaresti találkozón, amelyet emiatt néhány percig félbe kellett szakítani.
A bizottság ugyanakkor úgy döntött, hogy a román válogatott mérkőzéseit a következő két évben ellenőrzés alá vonják, és ha az incidensek megismétlődnek, legalább egy mérkőzést nézők nélkül kell lejátszaniuk.
Mindez azt jelenti, hogy a válogatott következő Nemzetek Ligája meccsén szeptember 26-án, hétfőn 21.45-kor Bosznia-Hercegovina ellen lehetnek szurkolók a fővárosi Giulești stadionban. A bosnyákok elleni találkozót megelőzően a románok szeptember 23-án, pénteken 21.45-kor Helsinkiben Finnország ellen lépnek pályára.
Románia négy forduló után mindössze három ponttal, egy győzelemmel és három vereséggel az utolsó helyen áll a Nemzetek Ligája B divíziójának 3-as csoportjában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!